Connect with us

Koronavírus

Teljes fordulatszámra kapcsolt a Kásler-féle „dumagép” – már a „tízparancsolat” sincs sehol, csak a szájkarate!

kasler
Megosztás

A nemzet egy emberként tisztelettel adózik az egészségügyi és szociális dolgozók teljesítménye előtt – jelentette ki Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap.

Kásler Miklós leszögezte, hogy a modern egészségügyi rendszerek eddig nem tapasztalt kihívással állnak szembe a koronavírus-járvány idején, amely leginkább az egészségügyi dolgozókat teszi próbára.
„A legelesettebb honfitársainkért dolgozó orvosok, ápolók, szociális gondozók mind emberfeletti teljesítményükkel tartják fenn a társadalmunk jelenbe, és még inkább a jövőbe vetett hitét” – hangsúlyozta a tárcavezető.

<<FRISS HÍREINK>>

Kásler Miklós a védekezés első vonalában helytálló kollégáiról azt mondta, ők ma az ezeréves magyar állam legdicsőbb eszmeiségét testesítik meg, ami a kitartást és a fennmaradásért folytatott nemes küzdelmet jelenti.

Azt írta: „önök azok, akik magyar emberek ezreinek nyújtanak segítő és gondoskodó kezet”, elhivatottságuk pedig megnyugvást jelent ápoltjaik, betegeik számára is.
A miniszter arra kérte az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat, hogy őrizzék meg hitüket ebben a rendkívüli időszakban.

A miniszternek j szokásához híven most sincs semmilyen a megondás felé mutató érvényes gondolata. Szakmaiság helyett, amelynek úgy tűnik jó ideje híján van a miniszter, most is csak a semmitmondó mézes-mázos szavakra futotta.

Kásler szerint a világ!

  • “Az Ősrobbanás-elméletben, spekuláció…”
  • “Az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia képletet (E=mc²) már megcáfolták”
  • “Jézus Krisztus arcmását ábrázoló torinói lepel “eredetisége ellen egyetlen tudományos érvet sem tudtak felhozni
  • “A halálos betegségek 70-80%-a pedig “a Tízparancsolat betartásával elkerülhető.”

Kásler

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük