Connect with us

Koronavírus

Kásler-javallat: dupla hullazsák alkalmazása a koronavírusos elhunytaknál

kasler-miklos-miniszter
Megosztás

A koronavírusos elhunytak biztonságos szállítása érdekében most is dupla hullazsák alkalmazását javasolja az emberi erőforrások minisztere a kórházaknak – ez derül ki abból az október 12-én kiadott egyedi utasításból, amelyet Kásler Miklós EMMI-miniszter küldött a kórházaknak.

A járvány kezelésével kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó dokumentumban

szerepel az egészségügyi szakmai kollégium patológia tagozata által összeállított eljárásrend is. Ez alapján:

“a koronavírus fertőzésben elhunytat dupla exit zsákba szükséges tenni, a külső zsák felületét fertőtleníteni majd jelöléssel kell ellátni. Ez az osztályos ápoló feladata, amely során az egyszer használatos védőkesztyű, vízlepergető védőköpeny és minimálisan FFP2 maszk használata szükséges.”

Hasonlóan kell eljárni minden olyan elhunytnál is,

akinél csak a fertőzés gyanúja merült fel. Ez a protokoll június elején született meg, amikorra a járvány első hulláma véget ért – írja a Telex.

Az utasítás megismétli azt a korábbi rendelkezést, amely a hivatalos halottvizsgálati bizonyítványokban a halálokok megfelelő feltüntetéséről szól.

Forrás

szanyi

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük