Connect with us

Kiemelt hírek

Jézus a kórházban is „otthon akar lenni”

kasler
Megosztás

„Az orvos és a beteg közötti viszony alapja a bizalom és a remény; a bizalom abban, hogy az orvos felkészült és tudását a beteg javára kamatoztatja, és a remény az orvos részéről, hogy tud segíteni” – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Budapesti Szent Ferenc Kórház új kápolnájának és háziorvosi rendelőinek átadási ünnepségén.

A szeretetből levezethető, modern európai gyógyítás Krisztussal kezdődött, és lényege az együttérzés, az embertársakon való segíteni akarás.

„egészségügyi szolgáltatás fogalma”

Ez a szemléletmód jellemezte a tradicionális magyar orvoslást és néhány évtizeddel ezelőttig a nyugat-európai orvoslást is – mondta, hozzátéve, hogy a nyugat-európai medicinában mára megjelent az „egészségügyi szolgáltatás fogalma”.
A Szent Ferenc kórház több mint 3 milliárd forintból újul meg és bővült 1600 négyzetméterrel. A fejlesztés során családi orvosi rendelők jöttek létre, és bővítik a járóbeteg-szakrendelést és a fekvőbeteg-ellátást. A Szent Ferenc kórház kardiovaszkuláris keringési betegeket ellátó központ

„remek felszereltséggel és még kiválóbb szellemiséggel”.

A kormány 2018-ig 500 milliárd forint fölötti összegből korszerűsítette a vidéki egészségügyi intézményeket, a következő években pedig az Egészséges Budapest Program keretében további 700 milliárd forint jut Budapest és Pest megye egészségügyi fejlesztéseire. Ezek azonban csak eszközök, a lényeg, hogy

„térjünk vissza a klasszikus keresztény orvos-beteg viszonyhoz, a bizalomhoz és az emberséghez”

– fogalmazott miniszter.

A kórházkápolnát és a rendelőket Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg

Homíliájában a bíboros kiemelte:

Jézus a kórházban is „otthon akar lenni”, hogy „reményt adjon és segítsen”. Személyes jelenlétével az eucharisztiában közel akar lenni a beteg emberekhez és mindazokhoz, akik az ő érdekükben fáradoznak.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere ismertette: a két új háziorvosi rendelő a leromlott állapotú Lotz Károly utcai épületből költözik a Széher úti kórházba. A kerületi lakosok számára így a háziorvosi rendelővel egy helyen elérhetővé válik a kórházi infrastruktúra, a laborvizsgálatok és a képalkotó diagnosztikai eszközök.

októbertől a kórház elektromos buszával egészségjáratot indítanak, hogy az idős, nehezen mozgó betegek is eljussanak háziorvosukhoz.

kasler

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere és Toldy-Schedel Emil főigazgató (b-j) felavatja a Budapesti Szent Ferenc Kórház új rendelőit a II. kerületi Széher úton 2019. szeptember 10-én. MTI/Bruzák Noémi

2 az 1-ben

Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója elmondta: büszkék arra az ötletükre, hogy beengedjék a kórházba a családorvosokat, mert így együtt dolgozhatnak az egészségügyi ellátás különböző szintjei.

Magyarországon minden gyógyszer rendelkezésre áll

és mindent meg is tesznek a kardiológiai betegek akut ellátásáért, de a rehabilitáció során sokkal több időt kell szentelni a betegek testi-lelki jóllétére.

„Ez az, amihez mi érthetünk mint egyházi intézmény”, ezt kell a kórházat működtető szerzetesrend tagjainak és az orvosoknak együtt megvalósítaniuk

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Bíró Brigitta

    2019.09.10 21:53 at 21:53

    Káslertől csak ennyi várható. Hiába, akinek a filozófiája, hogy tartsuk be a 10 parancsolatot és nem leszünk betegek ?
    A kápolna árából vett volna egy ct-t! Annak haszna is lenne,, itt csak imádkozhatunk azért a 30 ezer Magyar emberért, akik ellátatlanság miatt haltak meg, kasler hathatós hozájárulása révén.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük