Connect with us

Kerítésen innen

Kásler Miklós gyereke és unokái sosem kaptak ízelítőt a hazai közoktatásból

Megosztás

Kásler Miklós rendszeresen hangoztatja, hogy a magyar kultúrának és hagyományoknak már az óvodától nagy szerepet kell kapniuk az oktatásban.

kasler
Megosztás

Pedig az emberi erőforrások minisztere rendszeresen hangoztatja, hogy a magyar kultúrának és hagyományoknak már az óvodától nagy szerepet kell kapniuk az oktatásban.

Messziről elkerülték a magyar közoktatást

Az Index információi szerint Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének sem a gyereke, sem az unokái nem jártak soha magyar állami iskolába.

A tárcavezető korábban maga nyilatkozott arról, hogy ma már felnőtt gyereke az első osztálytól az érettségiig a fővárosi Deutsche Schuléba járt.

A lap szerint az unokák sem vettek részt a magyar közoktatásban. A nagyobbik most szintén a Deutsche Schule tanulója, korábban pedig a budapesti Apple Tree Kindergarten & Nurserybe, a kettő között pedig a Britannica International Schoolba járt.

A kisebbik unoka most óvodás, ő szintén az Apple Tree Kindergarten & Nurserybe jár.

Az Index kereste a minisztériumot, hogy meg tudják-e erősíteni az információjukat, ám egyelőre nem kaptak választ.

(Forrás: HVG, Index)

Szabó Tünde államtitkár szerint magánügy, hogy mi a véleménye a nemzeti oktatásról….

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük