Connect with us

Koronavírus

Kásler Miklós: újabb hat vidéki kórházat vonunk be a koronavírus fertőzöttek ellátásába

cseh korlátozás
Megosztás

Ahogy egész Európában, Magyarországon is a járvány meredeken felszálló szakaszában vagyunk, amikor a körülöttünk lévő országokban és nálunk is dinamikusan nő a fertőzések száma. Ezért Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét- írja az EMMI közleményében.

Újabb hat vidéki kórház fogad a jövőben Covid-betegeket:

  • a váci Jávorszky Ödön Kórház,
  • a ceglédi Toldy Ferenc Kórház,
  • az esztergomi Vaszary Kolos Kórház,
  • a hatvani Albert Schweitzer Kórház,
  • a Bajai Szent Rókus Kórház és
  • az Orosházi Kórház.

Ezeknek az intézményeknek az összes finanszírozott ágyszámuk 20 %-ával kell felkészülniük a COVID-betegek ellátására.

20 % a mostani bűvös szám

Ezen felül a közlemény arról is beszámolt, hogy Kásler Miklós, az EMMI minisztere arra utasította a COVID-betegek ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy

az összes finanszírozott ágyszámuk 20 %-a helyett annak 30 %-át készítsék fel igazolt és gyanús COVID-betegek ellátására 2020. október 30-ig.

Az emberi erőforrások minisztere utasította az OMSZ vezetőjét is, hogy amennyiben az elsőhelyi felelősként kijelölt egészségügyi szolgáltató kapacitása telítődik, a másodlagosan, illetve harmadlagosan kijelölt egészségügyi intézményekbe kell a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint gyanús betegeket beszállítani.

Budapesten és Pest megyében 3+1 kórház szerepel az elsődlegesen és 11 a másodlagosan kijelölt intézmények között.

Budapest és Pest megye területén kívül elsődlegesen összesen 12 kórházba,

másodlagosan 6, harmadhelyi felelősként pedig 9 intézménybe kell szállítani a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint a COVID-gyanús betegeket.

lapzsemle

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük