Connect with us

Ez a nap

Káslert fizikai munka közben kapták lencsevégre – 5.000 milliós uszodaígérvény Velencére

kasler-velence
Megosztás

Mit ad Isten, pont választások előtt pár nappal ébredt fel Kásler doktorban a vágy, hogy „alapkőletegyen” egy jót Velencén. 5.000 milliónkat költik uszodaépítésre.

„… test edzése és a lélek emelése…”

A hírek szerint Kásler elmulasztotta közölni, a manapság megszokott kikötést, miszerint az alapkőből csak akkor lesz uszoda, ha a helyiek megfelelően voksolnak a hétvégén. Feltehetően bízott abban, hogy erről már mindenki értesült. Vagy csak elfelejtette.

Az úszás és a vízilabda a magyar identitás részévé vált, részei lettek a magyar legendáriumnak

– jelentette ki Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Velencén, ahol letették a városi sportuszoda alapkövét.

A 2,2 milliárd forintos éves költségvetéssel, ezen belül 150-200 millió forint szabad felhasználású kerettel rendelkező település belevág egy 4-5 milliárd forintos építkezésbe úgy, hogy a szükséges pénz nagyobb része nem áll a rendelkezésére – írta augusztusban a 24.hu.

A különösnek tűnő beruházás ötletével négy éve először L. Simon László állt a nyilvánosság elé. A fideszes politikus, egykori államtitkár és kormánybiztos a környék legbefolyásosabb politikusa, Gárdonyban van családi birtoka. 2015 nyarán a Fejér Megyei Hírlapban közölt írásában a tópart sportolási lehetőségeiről értekezett, de a cikket használta arra is, hogy tudassa, a gárdonyiak és a velenceiek megérdemelnek egy uszodát.

Az ötlet valóra válni látszik….

velence

MTI/Koszticsák Szilárd

A projektgazda Velence Plus Kft. ügyvezetője, László Csaba az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a létesítmény jövő év közepére készül el.

A cégben a város és egy vagyonkezelő cég 40-40 százalékos tulajdonos, 20 százalékot pedig a Velencei-tavi Úszó és Vízilabda Egyesület birtokol.

A sajtóanyag szerint az 5,197 milliárd forintból megvalósuló létesítményben lesz egy ötven méteres, FINA szabványos verseny medence, tovább két húszméteres tanmedence és egy kültéri tanmedence. A több mint nyolcezer négyzetméteres uszoda befogadóképessége lelátóin 500 ember fér el, az öltözők ezer embert tudnak egyszerre kiszolgálni.

A tervek szerint a sportuszoda:

  • úszó és vízilabda sportrendezvények lebonyolítására,
  • úszás és vízilabda tanórákra,
  • valamint szinkronúszás oktatására is alkalmas lesz.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük