Connect with us

Kerítésen innen

Kata-változás és más finomságok estebédre – Döntés született….

Megosztás

A Pénzügyminisztérium hétfői közleménye szerint a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata-törvényt, amely továbbra is alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, egyszerű adózási formát kínál a legkisebb vállalkozásoknak. Hogy pontosan kiknek és mennyiért, az is kiderült.

Megosztás

A Pénzügyminisztérium hétfői közleménye szerint a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata-törvényt, amely továbbra is alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, egyszerű adózási formát kínál a legkisebb vállalkozásoknak. Hogy pontosan kiknek és mennyiért, az is kiderült.

Bezárul a kata-kapu

Az új szabályozásra közlésük szerint azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították. Az új kata terveik szerint

megszünteti a visszaéléseket, emellett kedvezőbb feltételeket kínál a lakosságnak értékesítő legkisebb vállalkozóknak.

Az új kata, a kisadózó vállalkozók tételes adója az eddiginél magasabb,

évi 18 millió forint bevételi értékhatárig kínál egyszerű és kedvezményes adózási módot a legkisebb egyéni vállalkozóknak.

Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint

Az új kata szabályai egyértelmű viszonyokat teremtenek a színlelt munkaviszony kizárása érdekében is:

az adózási formát csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják.

Az új katásoknak így

csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.

Szeptember 1-től….

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza, úgy az új kata szabályai 2022. szeptember 1-én hatályba lépnek, a választásról szóló nyilatkozatokat pedig legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz.

Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód.

Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük