Connect with us

Banánköztársaság

Katasztrófaturizmust a Gellérthegyre?

omlas
Megosztás

A „bátran” nagyokat álmodni képtelen, fantáziátlan normalitás hívei számára döbbenetes javaslattal állt elő még tavasszal a kormányzat: kész 300 milliót költeni via ferrata (vasalt, létrákkal, drótkötelekkel járhatóvá tett) kalandturista-utak kiépítésére az ország 6-8 szikláján. Köztük a Gellérthegynek az Erzsébet híd felé néző oldalán is. Ott, ahol momentán éppen omlik a sziklafal…

Duna-parti látkép

Jókora vihart kavart az esztendő elején a stadionépítéshez képest elenyésző összeget megmozgató ügy – számolt be a fejleményekről az Index  És nemcsak azért, mert a 235 méter magas és a főváros szimbólumának számító Gellérthegy – a budapestiek számára csak „Gelasz” –természetvédelmi oltalom alatt álló terület. (Eléggé régen az, már1997-ben szerepelt az országos jelentőségű védett természeti értékek lajstromán). És nem is csupán azért, mert a Duna-parti látkép – benne a Gellért fürdőtől a Szabadság-szobron és a Citadellán át a Várhegyig terjedő szakasszal – az UNESCO védett világörökségi helyszíne.
Hanem viszonylag friss, idei fejleményként már azért is, mert még a sziklák megmászásában és a via ferraták kiépítésében érdekelt hazai szervezetek és szakemberek sem értettek egyet a „kalandparki” vasalt utas fejlesztés ügyében egymással. A természeti értékeket féltőkről már nem is beszélve!

Na most a minap maga a természet adott csattanós, konkrét választ

az eszement ötlet kiagyalóinak és persze a javaslatot a közpénzből készségesen támogatni kész „sportbarát” kormányzatnak. Azt mondta a természet: „Nem, nem, itt soha nem”. Az ominózus sziklafal ugyanis – amint a hegy több részén egy sor betonos megerősítés is tanúsítja: felettébb omladékony – most ismét omlani kezdett, kövek hullottak alá  És mit tesz Isten, éppen ott, ahová azt a pompás kis via ferratát álmodta a NER…
Persze, persze, tudjuk mi is, hogy Orbanisztán urainak soha nem késő váltani: kalandturizmus helyett például katasztrófaturizmusra… Amihez minden részletesebb kommentár helyett mostan csak egyetlen egy, szolid (ám azért perspektivikus) kérdést fűzhetünk hozzá: ha már az Isten se velük, akkor kicsoda nem ellenük?

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. HAJDU ILONA

    2019.10.19 16:14 at 16:14

    A TERMÉSZETNEK TÖBB ESZE VAN MINT A KORMÁNYNAK. NE HERDÁLJÁK HÜLYESÉGEKRE A MI PÉNZÜNKET

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük