Connect with us

Kultúra

Kategória-győztes lett a Virágvölgy a palicsi fimfesztiválon

Megosztás

Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét választotta a legjobb alkotásnak az időszerű problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések című kategóriában a palicsi filmfesztivál filmkritikusokból álló nemzetközi zsűrije – közölte a bírálóbizottság pénteken.

Hirtelen felindulásból

A film, amelyet Karlovy Varyban is díjaztak, napjaink Magyarországán játszódik. A történet szerint a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának, és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.

Nagyon erős filmes történet

A Chiara Spagnoli Gabardi olasz, Pavlina Jeleva bolgár és Maja Bogojevic montenegrói filmkritikusból álló bírálóbizottság indoklása szerint nagyon erős filmes történetről van szó, amely arról szól, hogy „a társadalom peremére szorult fiatalok miként keresik a szerelmet, és hogyan küzdenek meg a fennmaradásért egy elidegenedett társadalomban”.

Arany torony-díj

A nemzetközi zsűri döntése alapján a legjobb filmnek járó Arany torony-díjat a belga Lukas Dhont filmje, a Girl (Lány) című alkotás érdemelte ki. A film egy lányról szól, aki fiúnak született, és annak ellenére, hogy környezete mindenben támogatja, a transzszexualiatással járó problémák mellett, meg kell küzdeni a felnőtté válás nehézségeivel is.

Mélyen, sztereotípiák nélkül

Az Enyedi Ildikó rendező által vezetett öttagú nemzetközi zsűri úgy vélte, hogy a versenyprogram legerőteljesebb filmje volt a Girl, amely „nemcsak, hogy foglalkozik egy összetett téma őszinteségével és bonyolultságával, hanem mindezt nagyon mélyen és sztereotípiák nélkül teszi”.

Palicsi torony

A legjobb rendezőnek járó Palicsi tornyot a dán Rasmus Kloster Bro kapta a Cutterhead (Fúrófej) című alkotásért. A film az egymásra utaltságról szól, valamint azt mutatja be, hogy teljesen idegen emberek hogyan tudnak megbízni egymásban szélsőséges helyzetekben.

Száz film

A fesztivál 12 kategóriájában több mint száz filmet mutattak be a rendezvény egy hete alatt. A versenyfilmek Németországból, Belgiumból, Fehéroroszországból, Svédországból, Macedóniából, Spanyolországból, Franciaországból, Dániából, Norvégiából és Magyarországról érkeztek.

Nyolc magyar alkotás

A mustrán nyolc magyar alkotást láthatott a közönség, egyebek mellett vetítették A hentes, a kurva és a félszemű, az Aurora Borealis – Északi fény, a Budapest Noir, a Viszkis és a Brazilok című mozit is.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük