Connect with us

Ez a nap

Kecskénére a káposztát? Polt Péter felesége fogja ellenőrizni, ki hogy bánik a nemzeti vagyonnal

polt
Megosztás

Polt-Palásthy Mariannát Orbán Viktor nevezte ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEH) elnökhelyettesének.

Ejtőernyős az MNB-ből!

A Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló kormányrendelet, amit a 24.hu vett észre. Polt-Palásthy Marianna szeptember elsejétől tölti be a posztot.

A lap emlékeztet, hogy a KEH frissen kinevezett elnökhelyettese Polt Péter legfőbb ügyész felesége. Korábban a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott – ötmillió forintos fizetésért –, de nemrég kiderült, hogy közös megegyezéssel távozott a jegybanktól. Most már azt is tudni, miért.

Polt rengeteg töprengett, majd……

A Közlönyben rögtön a kinevezés előtt jelent meg egy fontos határozat, amivel indokolják Polt-Palásthy kinevezését, ez a KEH feladatainak bővítéséről, valamint az úgynevezett Állami Számvevőszékkel Való Kormányzati Kapcsolattartásért Felelős Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szól. A határozat szerint az államháztartás kormányzati szintű ellenőrzése hatékonyságának növelése céljából van szükség a KEH és az ÁSZ szorosabb összehangolására.

Az újonnan létrehozott tárcaközi bizottságról nem sokat közöl a határozat: elnöke a KEH elnökhelyettese, tehát Polt-Palásthy lesz, minden minisztériumnak delegálnia kell tagokat, akik tiszteletdíjban nem részesülnek, és legalább egyszer kell majd ülésezniük félévente – írta a Népszava.

„Oszt jónapot”

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük