A demokrácia és a sajtószabadság nagyobb dicsőségére egy szombaton – nem volt kirívó a nap – a Magyar Nemzet és az összes vidéki kormánypárti napilap ugyanazzal a központi, Csermely Péter által fabrikált Orbán-interjúval nyitott.


Erről jut eszembe!

  • „Felszólítom a miniszterelnök urat!”
  • “Arra a kérdésre válaszoljon az államtitkár úr!”
  • “Hogy gondolja ezt képviselő úr?”

Ilyen és ehhez hasonló mondatok mérgezik a lelkeket, hiszen azt sugallják, hogy akik hatalmon vannak, nem egyszerű, kétkezi megélhetési csalók, hanem urak – pedig nem!

Kádár börtönében

A kettővel ezelőtti, vagy ki tudja hányadik átkosban, az elvtársazás korában nagy bajban voltak a „jobb rabok” (nem gyíkosok, nem erőszakosak, nem pedofilok stb.) megszólításával, a börtönőrök, hiszen az erkölcsi érzékük jelzett, hogy őket így is meg kellene különböztetni. Kialakult tehát egy érdekes gyakorlat: a betörő, rabló és más egyéb elítélt: per Kovács volt, a nem erőszakos: Kovács úr.

Nem kivételezés volt ez, ugyanolyan mocskosan bántak velük is, mint mindenkivel. A megszólítás is inkább volt ironikus, mint tiszteletteljes, de azért jócskán volt benne zavarodottság is. Ekkor tájt történt meg az is, hogy szinte megfordult a társadalom értékítélete, mert azt gondolták, hogy a börtönökben csupa politikai meghurcolt raboskodik, persze ez ugyanúgy tévképzet volt, mint az ellenkezője. Talán ezt tükrözte vissza a smasszerek zavarodottsága is, hogy mi legyen, mert azért mégsem nevezhetik elvtársnak az elítéltet.

Nos, emberek ott a kupolás házban!

Fejezzük már be végre a maffiózók urazását! Ne tegyünk úgy, mintha ott lenne a helyük azoknak, akik egyszerűen csak sikeresen hekkeltek meg egy nemzetet, legalábbis a választók többségét. A miniszterelnök legyen csak egyszerűen Orbán, Németh Szilárd, a párt esze pedig, ha nem is az, ami valójában – mert mi azért, velük ellentétben urak vagyunk – legyen csak Németh és így tovább!

Nem kell persze tahónak lenni. Hagyjuk ezt meg nekik, de érzékeltetni kell, na nem velük, hiszen fel sem fogják a distinkciót, hogy mit gondolunk. „Mi az a disting-izé”? – kérdezik egymástól kormánypártiék. Tehát, hogy ők is értsék: a distinkció a szelíd megkülönböztetés, azaz az ő megkülönböztetésük mindazoktól, akik fennállása óta a demokrácia, a haladás szándékával koptatták a padokat abban a szép épületben. Az Ország házában, amely annyira elsilányult, hogy már vicc is született róla:

„azért van kupolája a parlamentnek, mert ki látott már lapos tetejű cirkuszt”.

A kör bezárult

A többség nem látja ugyan, de mára leírtunk egy teljes kört Kádártól Kádárig, a mostani Orbán néven uralkodik és tanult a puha diktatúra hibáiból. Most sokkal feszesebben tartja a gyeplőt. Kíváncsian várom, mikor kezdik ismét elvtársazni egymást.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kadar koraban tudtak az emberek egymasrol hogy ki “elvtars” (parttag)es azt is ki nem.A kijaro tiszteletet megadtak egymasnak ettol fuggetlenul ha raszolgalt.☺

  2. Más volt az akkkori idők nemzetközi gazdasági és politikai élete. Az Orbàn Viktor a többiekkel együtt a köpönyeg forgató emberek táborába tartzik,akik igyekeznek magukra a figyelmet felhivni.
    Teljesen mindegy melyik pártról van szó. Aki valamelyik pártnak az eszméit magáevà teszi a z az ember annak a pàrtnak az elvtársa. Egy hazugságokkal tele tàrsadalomban élünk. Mikor veszik már tudomásul,hogy a demokrácia mint tàrsadalom nem valósitható meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét