Connect with us

Kerítésen innen

Kedves MTVA! Mit tetszenek érteni „sántakutya-média” alatt?

kutya
Megosztás

Meghökkentő, zavarba ejtő közleményt jelentetett meg az állami média egyik leágazásában, az MTI-ben. Mint arról a Városi Kurír is beszámolt, állítólag az egész külföldi tudósítói hálózatot „átvilágítják” és leváltják azokat, akik nem illenek bele a Fidesz-kialakította összképbe.

„Mindent megtesz a sánta kutya média azért,

hogy megpróbálják elterelni a figyelmet a közmédiával szemben keltett botrányos hazugságról, amivel tegnap buktak le. Beigazolódott ugyanis, hogy éppen a liberális online média világa az, amely számon tartja bizonyos produkciókban, művészeti alkotások kapcsán az abban szereplő személyek szexuális beállítottságát.

Hazugságuknak még nagyobb feneket kerítve arra sem voltak restek,

hogy az ügyüknek nemzetközi figyelmet színlelve a Népszava volt munkatársa írt a The Guardian című brit lapban egy cikket, amit így a többi nemzetközi sajtóorgánum is átvett. Lebukásuk miatt ma újabb frontális támadást intéztek, és újabb hazugsággal vádolták a közmédiát. Úgy látszik, hogy próbálnak mindent megtenni azért, hogy elfeledtessék azt a skandallumot, amit okoztak. Hiába! A hazugság soha nem válik igazzá.”

Mi hozta ki őket ennyire a sodrukból?

Feltehetően a Népszava pénteki cikkére reagáltak.

Ez arról szól,

hogy november végével visszarendelték Bajnok Artúr brüsszeli tudósítót, aki tavaly még Junior Prima-díjat kapott kiváló munkájáért. Állítólag az egész külföldi tudósítói hálózatot „átvilágítják”, Bajnokot pedig egy fideszes EP-képviselő, Járóka Lívia asszisztense váltja, aki eddig sosem foglalkozott újságírással. A lap arról is írt, hogy az állami hírgyár külpolitikai szerkesztői nem foglalkozhatnak a külföldi sajtó magyar kormányra nézve negatív cikkeivel, egy föléjük helyezett szerkesztő tiltotta le a minap az Amnesty International és a Human Rights Watch közleményeit, a kormánytagok, különösen az Orbán Viktor nevét tartalmazó anyagok pedig órákig várnak jóváhagyásra.

Az állami média válaszközleménye mindezt a hazugság szóval reagálja le,

és lényegesen több teret szán arra, hogy azt állítsa: a Népszava figyelemelterelési céllal írta meg a cikkét. Miről akarja elterelni a figyelmet a baloldali napilap az MTVA szerint?

Nem kisebb jelentőségű ügyről, mint hogy egy nappal korábban nem említették meg, hogy a brit Guardian cikkét – amely arról szól, hogy a közmédia állítólag azért nem nevezett be az Eurovíziós Dalfesztiválra, mert az túlságosan nyitott a szexuális kisebbségekre – részben a Népszava egyik korábbi munkatársa írta. Ezt az információt egyébként már csütörtökön cáfolta az MTVA, azzal, hogy nem tartják számon senkinek a szexuális beállítottságát.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Molnár Cintia

    2019.11.29 22:31 at 22:31

    Szenvedtek?!
    Nyomorék csírák!
    Bukjatok ti a jó é.anyátokra!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük