Connect with us

Bulvár

Kék hírek – Magyaroroszág hajnala

Megosztás

Itt a nyár egyre kevesebb valós hír lesz majd. Ilyentájt szaporodnak meg még a szokásosnál is jobban a sajtóban a kék hírek, azaz a rendőrségi közlemények

Megosztás

Itt a nyár egyre kevesebb valós hír lesz majd. Ilyentájt szaporodnak meg még a szokásosnál is jobban a sajtóban a kék hírek, azaz a rendőrségi közlemények. Mi most, szokásunkkal ellentétben összegyűjtöttünk néhány rendőrségi hírt az elmúlt történései közül, vigyázva arra, hogy ne véres eseményekkel terheljük a hajnalukat. Lássunk néhány hétköznapi, bűnt és balesetet!

Két vízsugár kellett az oltáshoz

Menet közben kigyulladt, és teljesen kiégett egy kisteherautó a 47-es főúton, Darvas külterületén félpályán halad a forgalom – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A jármű a 47-es főúton, Darvas és Csökmő között, Szeghalom irányába haladt, amikor kigyulladt. A szeghalmi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a tüzet, a rakományt nem szállító jármű azonban így is teljesen kiégett – közölte az OKF.
A főúton félpályán halad a forgalom.

Spanyolországban fogták el a magyar drogtermelőt

A 39 éves Ü. Péter ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A győri nyomozók keresték, drogtermesztés miatt. A KR NNI célkörözési fejvadászainak segítségével spanyol rendőrök fogták el Serranillos Playa településen, ahol szintén nem tétlenkedett: ott is kábítószert termesztett.

Autós üldözéssel kezdődött az elfogás.

Elfogadhatatlan kockázat

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

Portugál tolvajok a Liszt Ferenc repülőtéren

Egy román- magyar kettős állampolgár tett bejelentést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon arról, hogy 2023. június 1-jén a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2/A terminálján ismertelenek eltulajdonították a poggyászát és az abban lévő személyes tárgyait. Az RRI nyomozói a biztonsági kamerák felvételei és a helyszínen végzett adatgyűjtés, tanúkutatás eredményeként rövid időn belül beazonosították az elkövetőket, két portugál állampolgárságú férfit, akiket budapesti tartózkodási helyükön fogtak el. A lakásban tartott kutatás során – teljes tartalmával együtt – megtalálták az eltulajdonított poggyászt, így a lopással okozott kár megtérült. A portugál állampolgárok ellen a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság rendőrei lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Ennyit a kék hírek közül természetesen a teljesség igénye nélkül, a police.hu alapján.

Ezeket olvasta már?

Szerző