Kerítésen túl
Kelemen Hunor Amerikában: 2024 sordöntő év lesz a romániai magyaroknak
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Kelemen Hunor szerint a 2024-es választások miatt a jövő év sorsdöntő lehet a romániai magyarok számára, ezért washingtoni látogatásán arra kérte az amerikai magyar közösség tagjait, hogy hívják fel választott képviselőik figyelmét a romániai kisebbségi jogok alakulására.
Az orosz-ukrán háború peremvidékén
Kelemen Hunor pénteken az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményének vendégeként tartott beszédében egy „magyarellenes, antiszemita és demokráciaellenes”, szélsőséges romániai politikai erő előretörésére figyelmeztetett. Azt mondta, az orosz-ukrán háború a „peremvidéken” olyan félelmeket hozott elő, amelyekről azt gondolták, hogy már meghaladta az idő.
A szélsőségesek jelentette fenyegetés az Egyesült Államok „radarjain” egyelőre nem látható, mert az óceán túloldaláról a „nagy képet” látni: a fősodorhoz tartozó politikai pártokat, amelyek osztják a nyugati értékeket – fogalmazott.
Kérés: figyeljék a kisebbségi jogok alakulását Romániában
Kelemen Hunor, és az RMDSZ delegációja, az Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében több napos washingtoni látogatásán találkozott kongresszusi képviselőkkel, a külügyminisztérium képviselőivel, valamint fontos amerikai elemzőintézeteket is felkeresett. A tárgyalásokon az amerikai döntéshozókat arra kérték, figyelmeztessék a romániai döntéshozókat a kisebbségi jogok betartásának fontosságára – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy Romániában odafigyelnek arra, amit Washingtonban mondanak.
Mikulás Vacsora
Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete a magyar külképviselet épületében tartott diaszpóra eseményen beszámolt a magyar kormány új kezdeményezéséről, a jövőre elinduló nemzeti virtuális tér programról, amelynek révén a diaszpórában élő magyarok is hozzáférhetnek majd a közmédia műsoraihoz. Hozzátette, hogy ez is segít a magyar identitás építésében.
Lauer Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke arról beszélt, szervezetük egyik feladata, hogy kihívásokkal teli időkben felelősséget viseljen az együttműködés ösztönzéséért. Elmondta, hogy a koalíció működése három pillérre épül, a kulturális tevékenységre, az emberi jogok védelmére, valamint a közösségre.
Az amerikai magyar szervezet hagyományos évzáró gáláján, a 32. Mikulás Vacsorán (Mikulás Dinner) Takács Szabolcs nagykövet magas rangú állami kitüntetést adott át Lauer Edith, az Amerikai Magyar Koalíció alapítója és emerita elnöke számára, valamint Szekeres Zsoltnak, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökének, az Amerikai Magyar Koalíció társalapítójának, a Kossuth Alapítvány elnökségi tagjának. A két diaszpóra-vezetőnek Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta sok évtizedes tevékenységük elismeréseként.
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? Napi horoszkóp, 2024. október 25., kedd
- Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt
- Nagy Márton 16 pontja: Airbnb- és borravaló szigorítás, hivatásturista-támogatás, eltörlik a CO2-adót a reptéren
- Mialatt a „vidéki srác” a Kossuth rádióban fényezte magát, újabb elkerülhető beteghalál történt
- Lánczi-hivatal: a Transparency International Magyarország (sok)minden gondjaink origója
- Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
- Kövértől Szanyiig – A házmester semmiből nem tanul
- Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
- Egy különös hétfő – a nap horoszkópja
- Magyar Péter hétindító kérdései