Kultúra
Kemény ez az 1 perc 43 másodperc – Előzetes Till Attila új filmjéből
Till Attila részben saját élményekből táplálkozó új filmje, a Thuróczy Szabolcs és Polgár Tamás főszereplésével készült És mi van Tomival? című éppúgy könnyed, lendületes és zavarba ejtően vicces, mint nagy sikerű előző rendezése, a Tiszta szívvel, ugyanakkor a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap.
Józannak maradni nem könnyű egy olyan országban….
Október 31-étől vetítik a mozik az És mi van Tomival? című filmet, ami részben személyes élményeket dolgoz fel. A Mozinet sajtóközleménye hozzáteszi: az És mi van Tomival? megható és izgalmas története a barátság, a kitartás és az közösség gyógyító erejének témáit járja körül, miközben bepillantást nyújt egy alkohol által átitatott világ mindennapi kihívásaiba. A film az Oscar-díjas Saul fia producerei gyártásában, magánfinanszírozásból készült.
A film középpontjában Sanyi (Thuróczy Szabolcs) bábművész és alkoholbeteg, illetve a liftszerelő és szintén alkoholbeteg Pali (Polgár Tamás) állnak, akik együtt keresik a haverjukat, a már több anonim alkoholista gyűlést is kihagyó Tomit.
A két férfi próbál józan maradni, ami nem könnyű egy olyan országban, ahol az ivászat széles körben elfogadott napi gyakorlat. Sanyit öt éve a függősége miatt hagyta el a felesége és a lánya, azóta új életet kezdett és nem iszik, Palinak viszont elég egy kis lökés, hogy újra igyon. Tominak valószínűleg már ennyi se kell, így a két barát Budapest utcáin versenyt fut az idővel, hogy megtalálják és megmentsék.
Hiánypótló alkotás, amely betekintést enged a függők életébe, akik fontos támaszt tudnak nyújtani egymásnak a legnehezebb percekben.
Csak úgy….
Till Attila a közelmúltban „adta a napját” Geszti Péternek, ahol szóba került, hogy volt időszak az életében, amikor neki is gondja volt az alkohollal.
„Meguntam magam. Tudod, hogy lehet a legjobban leszokni? Ha olyan gigantikus mélypontra kerülsz, ahol valójában megunod magad, majdnem olyan, mint a halálfélelem, hogy meglátod ennek az egésznek a teljes végletességét és meg is undorodsz magadtól. Nem csak pokolra kell menni, hanem úgy kell pokolra menni, hogy kifejlődjön egy külső szem, hogy kívülről lásd magad, hogy Te pokolban vagy. Sokáig lehet hazudni és nagyon sok ember egy életen át hazudik….”
Greszi kérdésére, hogy nyolc éve egy kortyot sem ivott, Till azt felelte:
„…rá fél évre a feleségem születésnapján ittam valami söröket, hogy „á, most már kehet”, de arra nagyon rosszul reagált Ő is és én meg nagyon könnyedén kijöttem belőle és újra megláttam, hogy „hagyjuk ezt…”. Nem történt durvulás, elindítottam egy megengedő szálat magam felé és rájöttem, hogy nincs megengedés.”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Orbán Balázs fólia-hatása
- A Tuzson-Maruzsa páros álhíre – Ősztől nem ingyenes a jogsi a végzős középiskolásoknak
- Jelzem Deutsch Tamásnak, ha még ébren van, hogy nem érkezett meg Polt Péter levele az unióba – Magyar Péter sajtótájékoztat Brüsszelből
- Kormányinfó Gesztről: új fogalom kerül bevésésre: „kereskedelmi hidegháború” és Orbán Balázs marad – Ha igyekszik, még élőben hallgathatja
- Pert nyert a 444.hu Szijjártó külügye ellen: ezentúl nem elég az „újságírókám, lehet nézni a minisztert Facebookon” duma
- Portfolió: a gazdasági problémák kezelésének legjobb eszköze a kormány-vezérelt forintgyengítés
- Durr a fejbe, leszakad az ég
- „A nemzetközi helyzet fokozódik” – Libanon elhagyását ajánlja a külügy
- Magyar György: ellenzéki megállapodás híján a fideszes főispán veheti át a hatalmat a főváros felett
- Orbán promózza Hajdú műsorát – Hajdú cserébe? – mert mint tudjuk: nincs ingyen leves….