Kerítésen innen
Így aljaskodnak ők! – A gyűlölet következő célpontja akár Ön is lehet
A múlt hét híre volt, hogy 2018 Magyarországán odáig fajult az Orbán-rezsim lélekrombolása, és a gyűlölet, hogy egy lányra rendőrt hívtak, mondván, hogy migránst láttak, csak azért, mert a fodrásztól kijőve úgy ítélte, hogy a nagy szél kárt tesz az új frizurájában és kendőt kötött.
Na és akkor mi van?
A hír abszurditására kívánta felhívni a figyelmet az „Egymillióan a sajtószabadságért” közösségi oldalán, amiben kiálltak amellett, hogy a félelem nem győzhet a józan ész felett.
Több sem kellett az Orbán-vezérelt médiumhegyeknek! Egy-újságként rontottak rá a szervezetre és minden hozzájuk köthető személyre. Az Origo például így:
A drogos, nőverési botrányba belebukó Juhász Péter által alapított „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” nevű szervezet Facebook-posztja alapjána magyar nőknek, sőt a férfiaknak is, kendőt kellene hordaniuk az országgyűlési választások napjáig, azaz április 8-ig. (Igen, a férfiaknak is kellene, hiszen egy igazi Soros-szervezet mindig mindent túl akar teljesíteni).
Gondolkodjunk el egy picit! Ki akar olyan országban élni, ahol egy általa fontosnak vélt ügy melletti kiállás azt vonja maga után, hogy a környezete kiközösíti csupán azért, mert kimondja, amit gondol? Ez diktatúra, amit az Ön pénzén, tart fenn a regnáló. És ne tévedjünk, nem meggyőződéses diktátorok ők, csupán egy vezérelvük van: megtartani a korlátlan pénzlenyúlás lehetőségét. Ezért beáldoznak mindent, múltat, jelent és „szeme fénye”, a gyermeke jövőjét is.
Ki lenne olyan ostoba, ha ezt átlátja, hogy ilyen világot szeretne?
A fent nevezett portálnak futtatói nem álltak meg a szervezet és az ötlet sárba tiprásánál, személyeskedésig aljasultak. Juhász Pétert így alázták:
Valószínűleg az Együtt nevű kamupárt elnöke így akarja a muszlim vallású migránsok tömeges betelepítéséhez felkészíteni a magyar lakosságot. A jó példával ő akar elöl járni, ugyanis az iszlám szokásoknak megfelelően brutálisan bántalmazta a saját feleségét.
Zsohár Zsuzsannáról, a Migration Aid szóvivőjéről ezt aljaskodták össze:
Zsohár egyébként mondhatjuk maga is migráns lett, hiszen 2016 végén szír párjával, Samerttel együtt Bécsbe költözött. A sorosistamagyar nő természetesen nem volt hajlandó integrálódni az osztrák társadalomba, vélhetően ennek jeléül visel fejkendőt.
Az áprlis 8-i választás fontosabb, mint gondolná, mindenképpen adja le voksát!
Endrei Judit: Ha fiatalabb lennék, én is elhúznék ebből az országból!
Jaksity Kata: Gratulálok, hogy idáig sikerült süllyeszteni ezt a népet
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Egymilliárdos lehúzás a Bulinegyedben
- Vidnyánszky kiállt a ‘kivétel nélkül elismert színházi szakemberek’ mellett, persze nem a tiltakozókra gondolt
- Fakanál nélkül marad az RTL – Elkaszálták „A konyhafőnököt”
- Havasi Bertalan Orbán-sajtófőnök rossz-, vagy jó fát tett a tűzre?
- Az, hogy Nagy Márton nem a szavak embere még benyeltük, na de, hogy a számoké sem?
- Visszajön a tél
- Orbán Viktor pénteken reggel: Halleluja!
- Magyar György: ilyen ‘állatot’ a jog nem ismer….
- Horoszkóp a Valentin-nap tuti nyerteseinek
- Életmentés éhes hassal? – A MOMSZ szerint két csoffadt szendvicset ér a munkaadónak 16 óra munka távol az otthontól