Élni és élni hagyni. Ez volna a mottó. Ehelyett mások életét éljük, és úgy véljük megjavítjuk azzal, ha erőszakosan beleavatkozunk. Saját életünkben már csődöt mondtunk a legtöbb területen, de legalábbis jó eséllyel depresszió és neurózis a legjellemzőbb tünete annak, aki materiálisan már mindent elért, de meg sem közelítette valódi önmagát.


Tanácstalanságunk és csalódottságunk végett utolsó mentsvárként mások életének javítgatásába kezdünk, addig se kell önkritikát gyakorolni. Ez a mi nagy második esélyünk, ha már a saját életünk úgyis ilyen elfuserált és felszínes, legalább hadd mondjuk meg másnak, hogy kéne élnie.

Saját bizonytalanságunkat hittérítéssel és agymosással orvosoljuk,

minél több tagja van a csordánknak, annál inkább győződhetünk meg az igazunkról. Pedig valójában a tömeg mérete nem korrelál az igazsággal és hitelességgel. Attól még, mert sokan hisznek egy adott baromságban, az nem lesz igaz. Miért is nem hiheti mindenki, amit hinni akar, miért is nem szeretheti azt, akit szeret? Miért is nem követheti a szívének megfelelő utat? Miért ne lehetne megoldás a

“Szeretkezz, ne háborúzz?”

Az érzelmi vakság nagyon ocsmány, vírusosan terjedő betegség,

ami elhiteti, hogy egy parancsoló erőnek behódolva, mások életet kell élni a saját belső, meggyőződésünk által vezérelt, hiteles élet helyett. Meg kell felelni a csorda szellemének, és főleg a csorda Führerének. Minden döntést mások szemén át figyelve hozunk, mások ítéletének függvényében. És aki ezzel ellentétesen mer élni, annak számolnia kell a kitaszítottsággal, megvetéssel, ítéletekkel, kínzó remeteséggel. Miért? Mert elirigylik az emberek az igazak bátorságát, patologizálják azt, aki ki meri fejezni az érzéseit, így lesz az érző ember diagnózisa bipoláris, mániás, idióta, bolond, autista. Pedig csak önmagát adja, ami fenyegetően hat azok számára, akik egy életet leéltek már színlelésben. Csordává rendeződve, egy kollektív tudatmezőben, egy entitásként ítélkeznek a kipécézett személy vagy csoport felett. Mindenkinek joga van szeretni, joga van tévedni, joga van újra kezdeni, viszont akinek ehhez nincs mersze, annak marad a “na ugye, megmondtam”-ozás.

Aki nem tudja, tanítja

Bár a vallás és morális eszmék enyhítő fájdalomcsillapítók lehetnének, annak, aki megérti Istenének lényegét, annak, aki őszinte kapcsolatot ápol, őszinte párbeszédet folytat saját magával, de analfabéta módon, a használati útmutatást figyelembe nem véve, végzetesen túladagoljuk vallásunkkal és bemagolt hitvilágunkkal magunkat, és módosult tudatállapotban elveszítjük józanságunkat, hipnotizáltakká, kiszolgáltatottakká válunk, méregként hat az orvosság.

A vallás a szeretetet hivatott tolmácsolni, de a népek közötti gyűlölet és agresszió legfőbb csatornájaként működik

Gyerekként beoltanak vele, pedig senki nem kéri. Minden vallási csoport követői meg vannak győződve róla, hogy a legjobb vallás/az egyetlen üdvözítő: az övéké. Lényegében mindenkinek igaza is van, hiszen annak, aki az adott vallást követi, valóban az a legműködőbb és körülményeinek legmegfelelőbb, amit követ, tehát számára az a legjobb. De mi is a lényeg? Az összes vallás célja, hogy jobb emberré váljunk általa. Rávezet, hogyan tanuljuk meg szeretni embertársainkat/felebarátainkat, hogyan éljünk erkölcsös életet stb.

A probléma ott kezdődik, amikor ezt a tömeges hallucinációt ráerőltetjük

a mikro- illetve makrokörnyezetünkre: kicsiben családtagjainkra, barátainkra, nagyban teljes nemzetekre. És itt arra a mikroszkopikus nanoerőszakra is gondolni kell, amikor azonos kultúrában és vallási környezetben nevelkedett emberek próbálnak szellemi és spirituális abúzust elkövetni családtagjaikon, kényszerítve a vallási, meggyőződésbeli tradíció folytatását érzelmi zsarolás és manipuláció révén, ezzel szellemi rabságra és bűntudatra kárhoztatva az elszenvedőt, aki ha fellázad, megsértődnek rá, megharagudnak önrendelkezésére, szellemi szabadságára.

Miért is olyan fontos, hogy a képzeletbeli barátunk, játszópajtink, legyen az Mózes, Jézus, Mohamed vagy bármilyen valósnak vélt, kitalált figura vagy eszmény a környezetünkben élők játszópajtásává, meggyőződésévé is váljon? A kisgyerek is tudja, hogy a barátságot nem lehet erőltetni. Pistike, játsszál szépen Mórickával, mert ha nem, letöröm a kezed! Ha ez nem működött az oviban, akkor valószínűleg a tömegmészárlás se fogja meghozni a várt eredményt. Vagy legalábbis a lényeg elsikkad. Áttéríthetek kereszténységre tömegeket gyilkos módszerekkel, de annak akkor már semmi köze nem lesz a kereszténységhez. Így válnak a vallások üres jelvényekké. A szeretet és együttérzés nélkül minden vallás csak a nárcisztikus ego győzelme egy élhető világ felett.

Az aktuálpolitika marionett bábuiként mocskoljuk be magunkat a demagógia által fanatizmussal,

az adott rendszert kiszolgáló eszmékkel, rasszizmussal. Könnyen elfelejtjük, hogy zsidó honfitársaink nagyszüleit még a “keresztény” Európa gyilkolta halomra, hatmillió zsidó vált füstté, került a Dunába, tömegsírba stb. a “keresztény”, európai népek fegyverei által, és gyűlöletének eredményeként, azóta valahogy mégis, a keresztény népek átkerültek a zsidók barátság- illetve semleges zónájába, most a muszlimok az aktuális szemétládák.

Bár, a teljesség igénye nélkül, egy példát említve: a történelem során muszlimok és zsidók többszáz éven át éltek békében együtt, és egyszerre tette őket lapátra a keresztény Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella az Ibériai félszigetről az 1400-as évek végén, és számos történelmi példát fel lehetne még hozni, hogy a zsidók és muszlimok igenis képesek voltak tartósan a békés egymás mellett élésre, most viszont a muszlimok az ügyeletes nácik, legalábbis az aktuálpolitikai trend szerint. Nem a terroristák, hanem a muszlimok.

A muszlimok számára pedig a zsidók a nácik, legfőképpen Izrael, dehát az egy és ugyanaz, nem igaz? Az adott kormánypropaganda szerint legalábbis. Ahogy változik az aktuálpolitikai attitűd, még fel sem ocsúdtunk, és már mást kell kollektíven utálni. Egy muszlimozó zsidó, vagy egy zsidózó muszlim, egy zsidózó keresztény vagy egy gójozó zsidó pont ugyanazt a rendszerhibát tükrözi, lényegüket tekintve mind ugyanaz: zavarodott, istentelen, rasszista és végletekig korlátolt.

 

Mi köze a gyűlöletnek és agressziónak a valláshoz? Semmi….

Mindenki a vallásra hivatkozva a vallásával ellentétesen él és cselekszik. És amikor éppen fegyvert fogunk és szitává lőjük felebarátunkat, akkor a képzeletbeli barátunkat elfelejtjük odaképzelni. Jézus biztos nem simizte meg a keresztény hittérítő hadjáratok gyilkosainak, vagy a nácik buksiját, ahogy Allah se simizi meg a terrorista robbantókét, de továbbmegyek… A gyáva facebook forradalmárok, virtuális platfromon gyűlölködő muszlimozók, migránsozók, zsidózók stb. fejét se simizi meg senki.

Valójában egyetlen módja lenne a békének, ha mindenki betartaná a vallási törvényeit

Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Ne ölj! Ne lopj! stb. De ehhez túl nagy a fejekben a sötétség. Alapvető igényünk, hogy magunkat másokhoz képest jobbnak, kiválasztottnak érezzük, és kollektív lekicsinylésünk és gyűlöletünk tárgya könnyen lehet egy olyan szellemileg, földrajzilag távoli személy vagy társadalmi massza, melyet nem ismerünk, ezért könnyen démonizálható. Hiába él így sokszáz millió ember békében, de abból a néhány százalék fanatikusból, negatív-, vagy annak beállított szerepelőből a média, az adott kormánypropaganda azonnal reprezentatív mintát kreál.

Így lesz a köztudatban minden muszlimból terrorista,

minden barna bőrszínű emberből migráns, minden zsidóból világuralomra törekvő sátánfajzat, és Soros Györgyből maga a sátán. Kicsiben ugyanaz történik, mint nagyban, minden családnak megvan a maga Soros Györgye és Orbán Viktorra. Öreg trükk ez, ha nem akarok felelősséget vállalni a saját tetteimért, saját életemért, akkor elterelem a figyelmet és ráirányítom egy bűnbakra. Amíg mindenki el van foglalva a köpködéssel, addig pont leég a ház.

A hegedűs a háztetőn c. film többrétegű, mély filozófiai kérdéseket boncolgató műalkotás. Egyazon szellemi és spirituális forradalom fázisait mutatja be három zsidó lány pártalálása és házasságkötése, illetve az apa ezekhez való viszonyulása révén. A legidősebb lány, Ceitl a forradalom első lépcsőfokát képviseli, a gyermek felnőtté válását szimbolizáló lajtorján. Hiszen a tradíciót keresztüllépve, magának választ párt, nem kéri a kerítő közbenjárását, de még igényli az apai engedélyt és áldást. A középső lány ezt meghaladva, nemcsak maga választja ki jövendőbelijét, de engedélyt sem kér, csak áldást, majd veszi kalapját, és elhúz a zord Szibériába, börtönben ülő vőlegényéhez. Az apa, Tevje még ezt a békát is lenyeli. Azonban a sorban következő legkisebb lány végleg kiveri a biztosítékot. Chává egy keresztény fiút választ.

Ez a lány a családon belüli nanoerőszak eklatáns példája,

amikor a tanult magatartásra és transzgenerációs hitrendszer folytatására próbál kényszeríteni egy családtag, és az ismeretlentől tartva és azt démonizálva megsemmisítő csapást mér az áldozatra. Tevje kitagadja saját lányát, egész egyszerűen azért, mert az máshogy képzeli el az életét, és egy teljesen ártatlan, ám eltérő vallású fiút szeret. Vajon miért egyszerűbb feldolgozni, hogy a lányom Szibériában, a halál torkában fog kínlódni egy életen át, és talán sosem látom többé, mint azt, hogy a másik lányom egyazon faluban élő keresztény szerelmének lett a felesége? Chává, szerelméért nagy árat kellett fizessen. Miért is ő lett ilyen kegyetlenül megbüntetve? A keresztény parasztfiú nem bűnöző, teljesen átlagos ember, egyetlen bűne, hogy kereszténynek született. De a másság a legnagyobb bűn. Tevje képzeletbeli mankóit a tradíció alkotja, legyen az akármilyen értelmetlen és mechanikus. Maga is bevallja a film elején, hogy lényegében fogalma sincs, honnan ered a tradíció és van-e értelme, de ez adja identitását, és ezt alapjaiban rengeti meg lánya döntése.

És bizony…..

A szellemi korlátaink -ez esetben a tradíció és a vallás- ha elég korlátoltak vagyunk, akkor fontosabbak szeretteinknél is. Igen, inkább dögöljön meg Szibériában az a nyomorult, fagyjon halálra. Mert az beleillik a megszokott konvenciónkba, az felvállalható a falu lakói előtt, hiszen az azonos vallással lehet takarózni. Az még belefér. De az, hogy a lánya boldog lehessen egy máshitűvel, az elfogadhatatlan! Legyen inkább boldogtalan! Csak feleljen meg! Feleljen meg annak, amit ő követel meg tőle.

A vallások lényege a szeretet, az együttérzés gyakorlása,

az önismeret, önkritika, társadalmi kooperáció, belső és egyetemes szinten megvalósuló béke, és az, hogy közelebb kerüljünk önvalónkhoz. Miért olyan fontos egy vallás fennmaradása? Fontos-e egyáltalán? A világvallások többezer évesek, de van egy elszomorító hír. Ezeket megelőzően is volt élet, és voltak vallások is, amelyek vélhetően, lényegében ugyanazokat a funkciókat töltötték be, mint a mostaniak. Erkölcsi kontroll alá helyeztek társadalmakat, és spirituális fejlődési ösvényt nyújtottak a gyakorlóknak.

Miután majd eltűnnek a mostani vallások, nagy valószínűséggel jönnek majd következők, amelyek megfelelnek az adott társadalmi körülményeknek, és az akkori jelen emberéhez és annak nyelvén szólnak majd. Nem lesz tragédia, ha eltűnik a mostani vallási repertoár, hiszen amúgy is eléggé kontra-produktív a legtöbb, köszönhetően az emberi gyarló természet univerzalitásának. És ha ne adj’ Isten, eltűnne az összes sallang és manír, és maradna a nyitottság egymás felé, a megértés, és a moralitás… Valljuk be, senki nem járna rosszul.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét