Connect with us

Kerítésen innen

Keresztényüldözés Magyarországon 2018-ban – Az Orbán-rezsim sötét hétköznapjai

Megosztás

Orbánnak igaza van: Európában vannak rezsimek, amelyek üldözik a keresztényeket. Ő már csak tudja, hiszen éppen ők próbálják megfojtani hosszú évek óta az elnyomó rezsimjüknek nem gazsuláló, krisztusi szellemben működő kisegyházakat, mint például a MET.

Orbán vasmarka a kisegyházak torkán

Portálunk egyik olvasója eljuttatta szerkesztőségünknek a NAV 2017. év végi határozatát közlő levelet, amelyben arról értesítik: rendelkezése ellenére 2017-ben sem utalták át személyi jövedelemadója 1 százalékát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET).

NAV-MET

Orbán NAV-ja

Emlékeztetőül: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek legismertebb lelkésze Iványi Gábor, akit annak idején Orbán Viktor és felesége első gyerekeik keresztelésére kértek fel. Iványi Gábor és felekezete azóta is ugyanazt, ugyanúgy vallja, mondja, teszi, mint annak idején – Orbán és rezsimje viszont már messze jár…

MET és Orbán sátáni terve

Az egyház  évekkel ezelőtt óriási diadalt aratott, amikor tízezernél több csatlakozó segítségével teljesítette a cinikus rezsim által támasztott létszámfeltételt, de a strasbourgi bírósági ítéletek sorozata ellenére sem engedik ki a MET egyházat és sok kisebb társát a karanténból.

A legfrissebb NAV-határozat a „fellebbezés” lehetőségét is „biztosítja” – ötezer forintos illeték ellenében. Olvasónk egyértelművé tette, hogy ezt a „jogorvoslati lehetőséget” csak nyeretlen kétévesek vehetik komolyan.

Olvasónk az illetékfizetés helyett az ötezer forintos összeget az egyház,  http://metegyhaz.hu/, vagy az Oltalom Karitatív Egyesület  http://oltalom.hu/  számlájára fizeti be.

Levélírónk bizonyos abban, hogy az évek óta megtagadott adó-átutalások összegét a MET egyház a jelenlegi rezsim összeomlása után meg fogja kapni. Addig is ránk, civilekre, a keresztényüldözéssel szembeszálló demokratákra van szükség a túlélésükhöz.

Kapcsolódó cikk

Iványi Gábor: Orbánnak és cimboráinak már régóta börtönben kellene ülniük 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük