Connect with us

Kerítésen innen

Kéri László: Orbán célja az új NER-nemesség kitermelése és hosszútávú visszavonhatatlansága

Megosztás

A harminc éves magyar demokrácia gyászünnepe volt az orbáni évértékelő – nyilatkozta a Hírklikknek a közgazdász-politológus házaspár, Petschnig Mária Zita és Kéri László. Ha nem is ez volt a szándék, de Várkert Bazár elé kihúzott fekete lepel jól szimbolizálta ezt; azt akarták elérni, hogy ne lehessen belátni, de a bentlévők se lássanak kifelé.

Kéri László: Lázár túlteljesítésben és ülepnyalogatásban megelőzi a többieket
Megosztás

A harminc éves magyar demokrácia gyászünnepe volt az orbáni évértékelő – nyilatkozta a Hírklikknek a közgazdász-politológus házaspár, Petschnig Mária Zita és Kéri László. Ha nem is ez volt a szándék, de Várkert Bazár elé kihúzott fekete lepel jól szimbolizálta ezt; azt akarták elérni, hogy ne lehessen belátni, de a bentlévők se lássanak kifelé. A két részes interjúból elsősorban Kéri László által, napjaink hazai közéletéről mondottakat szemléztük olvasóink számára.

Vidéken 1-1,5 millió ember ugyan pocsékul él, mégis a Fideszre szavazott

A politológus szerint van vidéken 1-1,5 millió ember, aki ugyan pocsékul él, mégis a Fideszre szavazott. Szerinte, ők azok, akikkel sikerül elhitetni, hogy azért nem romlik még jobban az életszínvonaluk, mert

„mi megvédünk benneteket”.

Vidéki körutat tettek tavaly többször is, s a falu népe mindenütt azt mondta nekik, hogy nem szereti a Fideszt, és nem szavazna rájuk:

„De nem mert nem elmenni szavazni, és persze a Fideszre adni a voksát. A helyi szinten ugyanis összefonódott az önkormányzati és vállalkozói réteg, nevezhetnénk Pócs-féle modellnek is, és ez a képződmény kettős fogságban tartja a helyi társadalmat. Az önkormányzat adja az arra érdemes vállalkozóknak a megbízást, a vállalkozó pedig finanszírozza az önkormányzati vezetővé válást. A Fidesznek e modell segítségével sikerült tavaly áprilisban az utolsó két hétben négyszázezer embert mozgósítania – ezen múlt a kétharmad. S a lakosság, amely nem szereti őket, tudja, hogy nem tehet mást, mint rájuk szavaz. Ez a réteg tart ugyan a Fidesztől, de jobb híján rá szavaz, mert világéletében azt tanulta, hogy nem érdemes a fennálló hatalommal kötözködni”

Ne legyünk vakok:

nem csak Orbán hülyíti így a saját országát, Finnországtól kezdve Andalúziáig Európában mindenütt hihetetlen módon felkorbácsolódott az idegengyűlölet:

„Mikor megkérdeztem vidéken embereket, hogy láttak-e már migránst, az volt a válasz, hogy nem. És azért nem, mert a Viktor megvédett tőlük bennünket. Hiába próbálsz velük racionális vitát folytatni, meggyőzhetetlenek. „

Orbánnak van, az ellenzéknek nincs…..

A közelgő EP választásokkal kapcsolatban kitért arra, itthon a Fidesznek komoly motivációs üzenete, hogy megvéd a migránsoktól, közben pedig az ellenoldalnak most sincs egységes üzenete. Orbán már tavaly megmondta, hogy irány a május, addig csak erről beszélünk:

„S bár már csak száz napra vagyunk az Európai Parlamenti választástól, a másik oldalnak nincs érdemi, összefoglalható mondanivalója. Ebből következik, hogy a Fidesznek erősebb lesz a mozgósítási kapacitása. Hiszen mivel tud a másik oldal mobilizálni? És van még egy ok, ami miatt szerintem kinéz egy jókora Fidesz-győzelem: az ellenzék nem tudta átvinni az uniós választási platformra a decemberben – nagyon jól – elindított folyamatokat. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az őszi önkormányzati választásokon már más lesz a helyzet.”

… nem kell mindig leleplezni a Fideszt …

Az ellenzék mai helyzetével összefüggően hangsúlyozta, nem kell mindig leleplezni a Fideszt – ezt egyébként a társadalom többsége is jól tudja. Már tavaly is az derült, hogy hihetetlen megosztottság mellett is többségben vannak a Fidesz ellen szavazók, csak éppen ebben a választási rendszerben ez többség nem juthat érvényre:

„Mindezt évek óta százszor és ezerszer elmondtuk, megírtuk. Fölöslegesen. Ősszel szerintem más lesz a helyzet, mert, ha képesek megtenni azt az önkormányzati választásokon, hogy a Márki-Zay-féle modellt követik, és csak egy megnevezett kihívója lesz a Fidesznek, akkor elfelejtődik a migráns retorika.” /……… / „Mélyen megélték a Márki-Zay modell okozta totális kudarcukat, hiszen az egy jobboldali helyen történt, és megmutatta, hogy a Fidesszel szemben is sikeres lehet egyetlen jelölt, azaz, még a saját fészkükből is kirakhatják őket. Nem véletlenül tesznek meg mindent Márki-Zay ellehetetlenítésére, hiszen az modellértékű az ellenzéknek, de a Fidesznek is, amelynek elemi érdeke, hogy még egyszer ne fordulhasson ilyen elő. „

…ne lehessen ettől a nemzeti burzsoáziától megszabadulni…

Kéri hangsúlyozta, ebben a sorrendben harmadik kormányzati ciklusban még vadabbul és kizárólagosabban érvényesül a nemzeti burzsoázia megteremtésének, megerősítésének a szándéka. Az a cél, hogy bármilyen választási eredmény is szülessen a jövőben egyszer, ne lehessen ettől a nemzeti burzsoáziától megszabadulni:

„Megnéztem azt is, hogy ennek a hét embernek – Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Szijj László és a többi – az előző évben az adózás utáni nyeresége összesen 106 milliárd forint volt! Orbán számára az általános gazdasági folyamatoknál sokkal fontosabb az új NER-nemesség kitermelése, pontosabban most már a hosszútávú visszavonhatatlansága. A nevek mögött rendkívül bonyolult céghálók vannak, nem egyszer foglalkoztatottak ezreivel.” /……. / ” A féltehetség kifejezetten előny, Mészáros Lőrinc azért nőhet ilyen nagyra, mert ő maga is tudja, hogy komolytalan szerepe van. Ezt a vagyonszerzést, átrendezést pedig eltakarja a látszat, mégpedig két látszat: a politikai látszat, ami az Uniós választásra való készülődés, a kampányhoz tartozó családprogram stb”

A gejzírszerűen fel-felcsapó tüntetési hullámok

decemberben a hónapokig magára nem találó politikai ellenzéket átlökte egy más szintre: rájöttek, hogy nemcsak pártellenzék van, hanem együtt létezik az Orbánnal szemben álló ellenzék sokfélesége, amiben sokkal nagyobb erő van, mint a külön-külön versengeni akaró politikai ellenzékben:

„A helyzet nem reménytelen. A társadalmi ellenzék elég nagy, a politikai ellenzék keresi a szerepét – s majd kiderül, hogy mit tanult a decemberi történésekből. És akkor ott van még a kulturális ellenzék – most külön-külön védekeznek az akadémikusok, a pedagógusok, az egészségügyiek, a bírók stb., de mint már a „kultúrharc” kapcsán kifejtettem, nincsenek külön ügyek, mert ez mind a Fideszt trükkje arra, hogy elkülönítse az egyes csoportokat egymástól.” /……. / „Szerintem Karácsony Gergely meg tudná verni Tarlós Istvánt, s 10-12 megyeszékhelyet el lehetne nyerni a Fidesztől. Ebből 7-8 az, amit illik elvinni, 4-5 pedig olyan, hogy fegyelmezetten be kell állni egyetlen közös jelölt mögé.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük