Connect with us

Ez a nap

Készülj fel! Támad a kánikula!

kánikula
Megosztás

Semmi átmenet, egyszer csak nyakunkon a nyár?  Bizony, bizony megint az történt, amit az utóbbi időben már megszokhattunk, semmi finom tavasz, egyszer csak arra ébredtünk, hogy tocsogunk is az izzadtságban. Vigyázat, ezek azok a napok, amik az átlagosnál is több munkát adnak a mentősöknek, és orvosoknak. 

Vasárnap délután a sok napsütés mellett, legfeljebb elvétve, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és északon fordulhat elő futó záporeső a délutáni gomolyfelhő képződésből. Kissé élénk északkeleti szél fúj. Újból emelkedik a hőmérséklet, a maximum érték 29 fok körül alakul. Este és éjszaka eső sehol nem hullik, eseménytelen idő lesz. Hajnalban helyenként párássá válik, felfrissül a levegő.

Hétfőn sehol nem várható csapadék, kevés magas szintű felhőzet, valamint némi gomolyfelhő lesz az égen, sok napsütésben lesz részünk. Eléri, többfelé meg is haladja a hőmérséklet a 30 fokot. Mérsékelt, a Kisalföldön élénk délkeleti szél fúj. Éjszaka nagyrészt derült, nyugodt időre számíthatunk.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

vasárnap délután 29,

hétfő reggel 14 és 18,

hétfő délután 31,

kedd reggel 18 fok körül alakul.

– Kedden, szerdán kánikulára van kilátás. A sok napsütés mellett az Északi-középhegység térségében megjelenhetnek a záporok, zivatarok, elsősorban a délutáni órákban, másutt csapadéknak kicsi az esélye.

Csütörtökön és pénteken az ország nagy részén derült, száraz idő valószínű, de a Duna vonalától keletre elvétve előfordulhatnak frissítő záporok, zivatarok. Pénteken tovább fokozódik a kánikula.

Szombaton előreláthatólag egy hidegfront közelítheti meg hazánkat, ennek előoldalán helyenként a hőmérséklet átlépheti a 35 fokot is, de estig számottevő csapadék nem valószínű.

Közlekedés meteorológia

Vasárnap, kedvező feltételek mellett autózhatunk. Legfeljebb elvétve alakulhat ki gyenge zápor, de ennek is kicsi a valószínűsége.

Hétfőn csapadékmentes, meleg, napos idő fogadja az útra kelőket. Inkább csak a meleg fokozhatja a balesetveszélyes helyzeteket az utakon.

Pollenjelentés

A következő napokban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja várhatóan emelkedik, országszerte elérheti a magas szintet, sőt helyenként már a nagyon magas szintet is. Az útifű, a lórom, a csalánfélék, valamint a kevésbé jelentős allergének közül a fenyőfélék pollenje jellemzően alacsony-közepes koncentrációban lesz jelen. Előfordulhat egy-egy szem a hárs, valamint a ciprus- és a tiszafafélék pollenjéből is a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma emelkedik, jellemzően közepes-magas szintet ér el.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük