Connect with us

Ez a nap

Két rendőr felügyeli Ferihegyen minden gép pakolását a lopások miatt

Megosztás

Fokozott rendőri jelenléttel igyekszik elejét venni a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a poggyászlopásoknak – mondta Bráda Balázs alezredes az Indexnek a repülőtéren. Ezért minden induló, vagy érkező géphez két-két nyomozót küldenek, akik felügyelik a ki- és bepakolást.

Bráda elmondta, hogy az a vecsési és monori férfi, akiktől előkerültek Babos Tímea ékszerei, jelenleg szabadlábon védekezhetnek. Hozzátette: nem az ismert sértett miatt kezdtek nyomozni, korábban is minden bejelentést kivizsgáltak, és korábban is volt, hogy elfogták a tolvajokat. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt években hány eljárás indult reptéren dolgozókkal szemben, nem tudott válaszolni.

A Budapest Airport szerint a check-in pultoktól a gépekig bekamerázott úton haladnak a csomagok, a gyenge pont a gép belseje. Légitársasága válogatja, hogy a repülők csomagterében vannak-e kamerák, és ha igen, működnek-e.

Az Index szerint a lopásokhoz két ember kell. Lopni ugyanis csak a gép hasában lehet be- vagy kirakodásnál, de ez időigényes. Így szükséges, hogy a szalag alján álló kolléga megfelelő türelmet tanúsítson, amikor azt látja, hogy a bőröndök pakolása a gépen az indokoltnál lassabban halad.

A repülőtér munkatársai éppúgy átesnek minden ellenőrzésen, mint bármelyik utas. Ez a repülésbiztonságot szolgálja, hiszen így lehet csökkenteni az esélyét annak, hogy bárki fegyvert, bombát csempésszen a gépre. Kifelé azonban már csak szúrópróbaszerűen ellenőriznek.

(Forrás: Index)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük