Két személyszállító busz összeütközött a repülőtér 2B terminálján

Kilenc embert vittek kórházba a mentők a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren vasárnap délelőtt történt baleset helyszínéről, jellemzően zúzódásokkal, de több sérültnél felmerült a csonttörés lehetősége – tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-t.

Kilenc sérültet vittek el a mentők

A rendőrség korábban azt közölte, hogy két személyszállító busz összeütközött a repülőtér 2B terminálján.

Győrfi Pál az MTI-nek elmondta: már a repülőtéri mentők elkezdték az elsősegélynyújtást, majd a mentőszolgálat négy egységgel érkezett a helyszínre.

Kilenc embert kellett kórházba vinni, mindannyian felnőttek, különböző nemzetiségűek. Életveszélyes sérült és gyerek nem volt a sérültek között – tette hozzá.

Csonttörések is lehetnek

Közölte: a sérülteknek jellemzően – zúzódásaik vannak, de több embernél felmerült a csonttörés lehetősége. Sérülésük súlyosságát a kórházi röntgenvizsgálatokkal állapítják majd meg. Két fővárosi traumatológiai osztályra, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe, valamint a Merényi Gusztáv kórházba vitték őket.

(Forrás: MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük