Connect with us

Ez a nap

Két új Gyurcsány-bejelentés

Bauer Tamás: Gyurcsány félig igaza
Megosztás

Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője közösségi oldalán kedden két, pártját és a vele szimpatizálóknak, avagy éppen az ellene drukkolóknak fontos bejelentést tett közzé.

Újabb politikus lépett be a DK-ba

Kálmán Olga után újabb ismertebb személy, politikus lép be a Demokratikus Koalícióba. Matlák Gábor csatlakozik a Gyurcsány Ferenc által vezetett párthoz. Matlák a 15. kerület alpolgármestere, és Gulyás Márton ügyvédi képviseletét látta el.

„Újabb, a DK-hoz csatlakozó budapesti politikust mutatok be! Matlák Gábor, XV. kerületi alpolgármester mától a DK tagja!”

„Két olyan közös ellenzéki javaslatot is napirendre vett a Parlament a fideszesek szavazataival is, amelyek a klímakatasztrófával kapcsolatosak

Mondhatnánk, hogy ez egy nem várt ellenzéki győzelem, de ez nem lenne igaz. Csak idő kérdése volt. Sokszor elmondtam, elmondtuk, hogy nem lehet tartósan szembemenni a valósággal, nem lehet levegőnek nézni a legfontosabb közügyet, a bolygónk védelmét. Igazunk volt.

És ahogy ezt is kiharcoltuk, úgy azt is ki fogjuk harcolni, hogy az Európai Parlament mintájára Magyarország is hirdesse ki a klímavészhelyzetet. Meg fogjuk értetni velük: nincs fideszes Föld, meg ellenzéki Föld. Ez az egy van és mindent meg kell tennünk érte.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük