Connect with us

Ez a nap

Kétarcú időjárás vár ránk a hétvégén – „egy kicsit ebből, egy kicsit abból”

időjárás
Megosztás

Csütörtökön még napos, meleg időjárásra lehet számítani, erős UV sugárzással (UVI 7). Délutánra 30 fok köré, sokfelé pár fokkal a fölé melegszik a levegő. Számottevő csapadék délutánig sehol nem várható, de késő délután a nyugati és az északi határszélen már előfordulhat egy-egy záporeső, zivatar. A Dunántúlon kissé megélénkül a déli szél.

Este, éjszaka, a Dunántúl nyugati kétharmad részén zivatarok kialakulásával kell számolni, míg a Duna vonalától keletre inkább csak fent északon fordulhat elő zivatar. Másutt csillagfényes, eseménytelen idő lesz.

Hírfolyam >>>>>>>>>>>>>>>

Na és a hétvége időjárása?

Pénteken az ország északkeleti harmadán és délnyugaton folytatódik a napos idő, másutt erősen felhős időre van kilátás, néhol kisebb esővel, délután nyugaton zivatarokkal. Estefele már szerte a Dunántúl egész területén kialakulhat zivatar, illetve az északi határszélen is lehet. Mérsékelt, néha kissé élénk légmozgás várható. Északnyugaton valószínű a leghűvösebb. Éjszaka keleten is befelhősödik az ég, elszórtan, bárhol számítani lehet kisebb esőre, záporesőre, néhol zivatarra. Jelentősebb csapadék legfeljebb egészen kis körzetekben fordulhat elő.

Szombaton alapvetően borongós időre készülhetünk, csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Kisebb eső, záporeső, néhol zivatar is előfordulhat. Mérsékelt északias szél fúj. A sok felhő ellenére nem lesz hideg, délkeleten 30, nyugaton 25 fok körül alakul a maximum hőmérséklet.

Vasárnap, hétfőn naposra fordul az idő, északkeleten várható felhősebb ég. A napsütés mellett, délután elszórtan alakulhatnak ki záporok, valamint zivatarok.

Kedden egy hidegfront érkezése körvonalazódik, a Dunántúlon megerősödő északnyugati széllel. Felhősebb időre készülhetünk, országszerte és sokfelé, de továbbra is csak elszórtan kialakuló záporokkal, zivatarokkal.

– Szerdán, csütörtökön –jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – most változékony, szeles, zömmel felhős, mérsékeltebben meleg és elszórtan csapadékos idő a valószínűbb.

-Péntektől naposabb, szárazabb, melegedő idő kialakulása körvonalazódik, bár ez még messze van, nagy a bizonytalanság.

Forrás

Nyaralás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük