Connect with us

Kerítésen túl

Ketten meghaltak a koronavírus-ellenszer teszt során

koronavírus-gyorsteszt
Megosztás

Azonnal leállították azt a koronavírus-ellenszer tesztelését, amitől ketten meghaltak, másoknál pedig szívritmuszavar lépett fel.

Tragikus fordulat

Brazíliában 440 emberrel kezdődött volna meg a kolorokin hatóanyagú szerek tesztelése, de tragikus fordulatot vettek a dolgok. Még csak 81 embernél jártak a kutatók, amikor többeknél szívritmuszavart tapasztaltak, attól függetlenül, hogy a nagyobb (600 mg, naponta kétszer), vagy a kisebb adagot kapta a páciens (450 mg, az első napon kétszer, majd négy napig egyszer).

A Livescience-ben megjelent cikk szerint

a brazil kutatók a klorokin hatóanyaggal kísérleteztek,

melyhez nagy reményeket fűzött a tudomány a koronavírus okozta betegség gyógyítása terén. Az egyik hatóanyagból Magyarországon is van, Amerikába exportálták korábban a hidroxi-klorokin-szulfát tartalmú gyógyszert, amíg a koronavírus gyógyításában esetleg betölthető szerepe miatt meg nem tiltották a kivitelét.

A brazil kísérletek közben

két tesztalanynál olyan súlyos komplikációk léptek fel, hogy nem lehetett már megmenteni az életüket. Mint kiderült haláluk után, mindketten a nagyobb dózist kapták, ettől lett rendellenes és gyors a pulzusuk, valamint kamrai tachycardiájuk. Ezeket a nagyobb adagos kísérleteket azonnal leállították, és

figyelmeztetést adtak ki a a kórházaknak: ne használják ezt a szert COVID-19 pozitív betegeknél.

Mindezek ellenére a kisebb dózisú teszt folytatódik,

azok, akik eredetileg a nagyobb mennyiségű hatóanyagot kapták, szintén át lettek állítva erre. Jelenleg több adatra várnak a kutatók, hogy el tudják dönteni, hatékony-e a szer.

Forrás: Index

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük