Connect with us

Gyorshír

Ketten tüntettek egyedül a Kossuth téren – Szombat reggeli történet

Megosztás

Bármilyen hitetlen is, az alábbiak szinte szó szerint így esetek meg szombaton reggel a Kossuth téren. Ketten követelték, de külön-külön, nehogy baj legyen az új gyülekezési törvény okán, hogy „Áder János, gyere ki”.  A két mólés barát ezt követően vitába keveredett a két posztos rendőrrel. A beszélgetést, középpontjában a szabadság érzetével, egy bekapcsolt telefonon hallgatta végig munkatársunk.

tüntetés, dudálás,
Megosztás

Bármilyen hitetlen is, az alábbiak szinte szó szerint így esetek meg szombaton reggel a Kossuth téren. Ketten követelték, de külön-külön, nehogy baj legyen az új gyülekezési törvény okán, hogy „Áder János, gyere ki”.  A két mólés barát ezt követően vitába keveredett a két posztos rendőrrel. A beszélgetést, középpontjában a szabadság érzetével, egy bekapcsolt telefonon hallgatta végig munkatársunk.

Így esett….

A két nem túl szomjas férfi először munkásmozgalmi dalokkal szórakoztatta magát és a környéket, majd észrevették a székely zászlót a parlamenten, és elkezdték követelni, hogy

„Áder János! – gyere ki, és magyarázd el, mi a szart keres ez a zászló a parlamenten?”.

A téren járőröző két rendőr még ekkor sem mozdult, csak akkor aktivizálódtak, amikor a követelés túllépte a csendesnek nevezhető kérést. Ekkor kezdődött minden idők egyik legszürreálisabb beszélgetése.

-Maguk mit csinálnak itt?

-Kérdezünk, de nem mi, mert itt csak ő meg én vagyunk külön-külön, mi ugyanis ellentétben a kormányunkkal, törvénytisztelők vagyunk és tudjuk, hogy ha ketten kérdeznénk, törvényt sértenénk. Na szóval, mit keres itt ez a zászló?

-Erdélyben sok, sok tízezer magyar él, értük tették ki – válaszolta a rendőr.

-Szóval akkor nem fogadjuk el a trianoni döntést, de egy háborúhoz – nem mintha én ezt akarnám – puha pöcsűek vagyunk? De tudja mit, jó, tegyük fel, hogy – persze csak tegyük fel – elfogadom ezt az elfogadhatatlan magyarázatot, akkor meg az a kérdés jön, hogy hol az Európai Unió zászlója, azé a közösségé, amelyik életben tartja ezt a tolvaj bandát és végső soron minket is? Na, erre mit felel? Amíg végiggondolja, egy újabb kérdés: azt a nótát ismerik, hogy „Egy a jelszónk a béke?”  – és száll a dal a reggeli Kossuth tér felett. Na szóval elbuktuk Trianon immár 100 éve és akkor most ez a zászló leng itt. „Bajuszos gyere ki és ne fossál!.”

-Hagyja már abba a kiabálást, zavarja az embereket, egyébként is, Áder János köztársasági elnök úr a várban, és nem itt székel.

-Kit zavar, nincs is itt senki, ez egy bazinagy, tök üres tér?

-Például a járókelőket.

Szarok az egészre

-Hoppá, kisasszony meg se kérdezem hova megy, csak annyit, zavarja-e, ha magyarázatot várunk arra a zászlóra ott.

-Szarok az egészre.

-Kösz, ez magvas volt. Na szóval, most, hogy tisztáztuk, senkit nem zavarunk. „Bajszos gyere ki!”

-Mondtam már, hogy Áder Jánosnak nem itt van a rezidenciája!

-Ok, akkor a másik bajszos,a házmester, a Kövér csámpázon ide, vagy a Viktor… egyáltalán, jöjjön ki valaki valamilyen magyarázattal. Ennyi jár nekem mint kifosztott magyar állampolgárnak a viccházzá átnevezett parlamenttől. „Szövetségbe Forrt Szabad köztársaságok….. jó nóta mi? Maguk túl fiatalok ahhoz, hogy ismerjék. Szóval Viktor, gyere ki, mert én még emlékszem arra, amikor „Csuhások, térdre, imához” volt a jelszavad, most megjátszod az imádkozó sáskát és még a hercegprímás, Magyarország második „zászlós ura” is behódol és várja tőled írásban, hogy miről mi a véleménye. Jó szar egy ország ez.

-Na, na, na, tudja mit beszél!

-Ok, igaza van, ezt a továbbiakban csak gondolom,! Egyébként meg vigyenek be a Gyorskocsiba, ha nem tetszik amit mondok, úgyis reggeli idő van, és tojásrántottát kérek. Szóval, mit keres az a zászló a magyar parlamenten? Erre várom a választ és nem várjuk, csak én egyedül, meg ő egyedül, tudjuk mi mi a törvény.

-Na most megyünk a Gyorskocsiba, vagy nem, döntsék el gyorsan, mert már úton van a feleségem a sodrófával, és ő elvisz innen. Ez se rossz ám: „Sződd a selymet elvtárs”

Tegyen is valamit a capcara helyett, vagy legalább mellett

-Egyébként meg azt üzenem a Viktornak, ha már fél elém állni, szigorúan egyes szám első személy, hogy ne üvöltő egeret játsszon, hanem tegyen is valamit a capcara helyett, vagy legalább mellett.

Közben megérkezett a beharangozott feleség és ahogy ez az életben szokás, se lekerekítés, se drámai végkifejlet.

-Na, indulás haza, mert baj lesz, gyerünk, gyerünk!

És a két jó barát, persze nem együtt, hanem külön-külön húzta  a belét a kocsi felé. 2018. november 10. szombat 7:30 volt.

Előzmény

Holnap életbe lép a jogokat korlátozó gyülekezési törvény

 

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük