Connect with us

Kerítésen innen

Időközi választás – Szombathelyen Czeglédy Csaba képviselői helyéért megy a harc

Megosztás

Az MSZP és a DK számára ügyvédként is dolgozó egykori szocialista politikust Czeglédy Csabát és társait bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, költségvetési csalással gyanúsítják. Czeglédy Csaba  akinek képviselői helye letartóztatása miatt üresedett meg, szerint koncepciós perről van szó. Vasárnap kiderül ki lesz az utóda.

Megosztás

Az MSZP és a DK számára ügyvédként is dolgozó egykori szocialista politikust Czeglédy Csabát és társait bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, költségvetési csalással gyanúsítják. Czeglédy Csaba  akinek képviselői helye letartóztatása miatt üresedett meg, szerint koncepciós perről van szó. Vasárnap kiderül ki lesz az utóda.

Üzenet a Csillagból

“Az olyan típusú eljárásokban, amiben például én is érintett vagyok, nem érdeke a hatalomnak, hogy gyorsan lefolyjanak. Saját ügyemtől függetlenül, ügyvédként rengeteg ügyben jártam el, ahol láttam, hogy lassú tűzön forró vízben meg akarják főzni az érintetteket. Arra számítva, hogy nem bírják ki sokáig az előzetes letartóztatásban. Én akár még évekig lehetek úgy előzetes letartóztatásban, hogy az érdemi bírósági tárgyalás meg sem fog kezdődni. Ezen kívül az is igazából törvénytelen, hogy én nem Szombathelyen vagy Szombathely környékén vagyok.” nyilatkozta néhány hónapja -ahogy azt a Városi Kurír is megírta- Csillagban Czeglédy.

Czeglédi Csaba a Csillagbörtönből üzent választókerületébe: Szavazz az ellenzék jelöltjére!

Az MTI közlemény szerint: A Vas megyei Szombathely 5. számú egyéni választókerületében azért tartanak időközi választást, mert a választókerület 2014-ben megválasztott képviselője – mivel előzetes letartóztatásban van – egy éven át nem vett részt a képviselő-testület ülésén, így képviselői megbízatása megszűnt.

A választáson két jelölt indul, az egyik az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltje, Őt támogatja üzenetében börtönben ülő előde is a másik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltje. A választói névjegyzékben 4305-en vannak.

Vajtán teljes szerviz

Vajtán azért kellett időközi választást kiírni, mert a község képviselő-testülete július 9-én feloszlatta magát. A polgármesteri posztért három független jelölt indul, a képviselő-választás szavazólapján pedig nyolc független jelölt neve szerepel majd. A választói névjegyzékben 733-an szerepelnek.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Előzmény

Megszűnt Czeglédy Csaba mandátuma

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük