Connect with us

Ez a nap

Kialakult a DK parlamenti frakciójának végleges összetétele

Megosztás

A DK-nak három egyéni mellett, hat listás képviselője lesz az Országgyűlésben.

A listán szereplők közül hárman átadták helyüket az utánuk következőknek

A képviselőcsoport tagja lesz Hajdu László újpalotai polgármester, aki a XV. kerületben, Oláh Lajos, aki a VI-VII. kerületben és Varju László alelnök, aki Újpesten szerzett egyéni mandátumot.

A listán mandátumot szerző hat képviselő közül hárman, Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök uniós képviselők, és Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetjének vezetője a listán utánuk következőknek adják át mandátumukat – írták közleményben.

Ezért a DK frakcióját, a három egyéni mandátummal rendelkező képviselő mellett Gyurcsány Ferenc pártelnök, Vadai Ágnes alelnök, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője, László Imre a DK egészségügyi kabinetjének vezetője, Gréczy Zsolt szóvivő és Arató Gergely oktatási szakpolitikus alkotja majd.

A közleményben azt is bejelentik, hogy lemondott a pártban betöltött alelnöki posztjáról Nagy-Huszein Tibor.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük