Connect with us

Banánköztársaság

Kiáltsunk rasszizmust! – Egy műbalhé margójára

Megosztás

Közlemény kiadására ragadtatta magát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa.

Természetesen a már „nevezetes” Niedermüller-ügyről van szó

A magyarkurir.hu-n megjelent hivatalos közlemény homályosan fogalmaz, nem nevezi nevén a dolgokat, sem a szereplőket; mégis a szervezet (az MKPK Állandó Tanácsa) úgy tesz, mintha erkölcsi intelmeket kellene megfogalmaznia úgy általában a politikai közösség tagjai felé.

Természetesen a már „nevezetes” Niedermüller-ügyről van szó: a Demokratikus Koalíció erzsébetvárosi polgármestere egy élő ATV-s műsorban próbálta meg kifejteni, hogy a fideszes, állampárti kommunikáció hogyan rekeszt ki sorra egymás után embercsoportokat, így a migránsokat, a liberálisokat, bizonyos esetekben a romákat és így tovább.

Ahogyan Niedermüller Péter fogalmazott a végén a „másik oldalon” ott marad a fehér, keresztény, hetero férfi és nő tette hozzá a politikus, mint egy olyan halmaz, amit a kormányzati propaganda védeni igyekszik. Pontosabban ennek ígéretével hiteget. Ezt a „csoportot” nevezte Niedermüller „rémisztő képződménynek”, ami azonnal beindította a jobboldali támadást.

A jobboldali, kormányhoz hű sajtó azonnal rasszizmust kiáltott

Természetesen a kulturális antropológus Niedermüller meghatározása tűélesen pontos, körülbelül az Egyesült Államokbeli „White Power” mozgalmakat lehetne leírni ezzel a jelzővel és más Nyugat-Európában is népszerű szélsőjobboldali csoportokat. A kirekesztés, a rasszizmus tehát sajátja ennek a halmaznak és mivel azonnal magukra ismertek a fideszes „spin doctorok” azonnal megpróbálták megfordítani a dolgot. Sajnos, sikerrel!

A jobboldali, kormányhoz hű sajtó azonnal rasszizmust kiáltott és megtámadva látta a keresztényeket és a heteroszexuálisokat is. Mára már tüntetést is szerveztek, miközben találva érezte magát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa is.

Visszatérve a közleményre, amelyről „Az eszes lány” jut eszünkbe a Mátyás legendáriumból, rögtön látjuk, hogy az MKPK „vitt is ajándékot, meg nem is”.

Jó keresztény módjára beálltak a sorba, utalnak „egy választott tisztségviselőre”, kifogásolják, hogy „keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt”, majd felszólítanak, hogy „tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát.”

A mór, akarom mondani a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megtette kötelességét.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük