Connect with us

Kerítésen innen

Kibújt a szög a zsákból….. Bige László szerint egyértelmű üzenetet kapott: elmész innen, vagy irány a börtön

Megosztás

Hungarikum! Orbánisztánban nem kirívó eset, – mondják a rossz nyelvek – hogy ha valakinek, aki jól fekszik a hatalomnál megtetszik egy cég, egy kereskedelmi üzletág, vagy bármi, (trafik, játékgép, magányugdíjpénztár) akkor először tesznek egy visszautasíthatatlannak kinéző ajánlatot, majd, ha kekeckedik a tulaj, akkor jöhet a „hivatal” és, ha ez sem használ, akkor a „bünti”.

A Bige-történet, ahogy Ő állítja…..

Két barátján keresztül már tavaly megüzenték Bige Lászlónak, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni

– ezt állítja az üzletember, aki a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt.

Bige László szerint

oligarchák állnak az ellene folyó vizsgálatok és a gyára bezáratása mögött, de neveket továbbra sem mondott.

Megtámadott cégével a bíróságon is nyerni fognak, ha pedig megalakul az Európai Bizottság, az unióba is kiviszi majd az ügyet.

Az üzletember egyik hátrányának tartja, hogy nincsenek politikai kapcsolatai, de szerinte egy jogállamban nem múlhat ezen egy vállalat jövője, ezért azt kéri a hatóságoktól, hogy törvényesen járjanak el velük szemben.

Bige László annak kapcsán nyilatkozott, hogy szolnoki vegyiüzemét bezáratta a katasztrófavédelem,

amit egy ellene indított bosszúhadjárat részének tart. Az index cikkében azt írja: a katasztrófavédelem az úgynevezett óleumtorony szigetelése és betonszarkofágja sérüléseinek megszüntetését, bizonyos tartályok műszaki hibáinak feltárását és kijavítását, a tárolt veszélyes anyag mennyiségének a megengedett szint negyede alá csökkentését és minderről biztonsági jelentés készítését írja elő. A Bige Holding azonban úgy véli, hogy a felsorolt hiányosságok elhárítása szintén veszélyes üzem, amit ugyanakkor a határozat tilt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Bige Holdingnál, ennek kapcsán Bige László május végén két napot őrizetben töltött.

Bige László az egyik legnagyobb hazai műtrágyagyártó, aki a napi.hu legfrissebb listája szerint az ötödik leggazdagabb magyar az országban 170 milliárd forintra becsült vagyonával.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük