Sok találgatásnak vetett véget az eddig P. József néven ismert megvádolt, akiről kedd óta azt tartották, hogy köze van a Borkai-szexbotrányhoz. 


A 24.hu elérte Póczik Józsefet, aki röviden nyilatkozott lapnak és hozzájárult, hogy teljes nevét nyilvánosságra hozzák: ő tehát az a P. József korábbi válogatott labdarúgó, majd edző, akit a rendőrség előállított a Borkai-orgia felvételeivel kapcsolatban.

Póczik József ügyvédje társaságában nyilatkozott

a portálnak arról, hogyan kerültek hozzá a felvételek:

2018 júniusában kaptam egy telefonhívást egy olyan személytől, akit nem ismertem. Titkosított telefonszámról hívott. A lényeg az volt, hogy a budapesti szálloda, a Novotel portáján hagytak a nevemre egy borítékot. Nem mondták el, hogy mi van benne, csak hogy adjam át Borkai Zsoltnak. Én ezért a borítékért aztán elmentem, azt felvettem. Azt csak a kocsiban néztem meg, hogy mi van benne. Amit akkor láttam, azon elképedtem. A felvételeket megmutattam a kocsiban ülő utastársamnak, majd Győrbe mentem, és a felvételeket átadtam Borkai Zsoltnak, aki nagyon örült ennek, fülig ért a szája. Hálálkodott. Kérdezte, hogy hálálhatná meg ezt. Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit.

Póczik történetével kapcsolatban természetesen számos kérdés vetődik fel – írta a 24.hu:

  • Mennyire életszerű, hogy Borkai nem ment bele a buliba, holott tudhatta, hogy mi a tét
  • Mennyire életszerű, hogy a Borkai mögött álló Fidesz -ha tudtak az ügyről- hagyta, hogy az érintett veszélyeztesse a közelgő polgármesteri választást
  • Póczik valóban nem tudta, hogy ki hagyta meg a csomagot számára? Akkor miért vette egyáltalán fel a borítékot?
  • Miért ment bele egy ilyen, messziről bűzlő ügybe, amiben őt – ha, igaz amit mond – a postás szerepével bízták meg?
  • Amikor meglátta a felvételeket, nem fordult meg a fejében, hogy megszabadul tőlük?
  • Miért őt hívták fel? Miért került bele ebbe az ügybe?
  • Életszerű-e az, hogy épp őt kérik meg, juttasson el Borkai Zsoltnak valamit, amit közvetlenül is eljuttathatnának a győri polgármesternek?

66 évig nem zsaroltam meg senkit, most sem tettem

– mondta az egykori válogatott futballista, aki leszögezte: a találkozó után nem maradtak nála további felvételek.

A Nemzeti Sport kedden írta meg, hogy egy nappal korábban zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt, köztük egy korábbi válogatott labdarúgót is előállították a Borkai Zsoltról közzétett szexvideók miatt. A sportnapilap szerint a volt futballista hónapokkal ezelőtt kereste meg Borkait azzal, hogy kompromittáló felvételek kerültek a birtokába, amelyet bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandó átadni – az üzletből azonban semmi nem lett, helyette nyomozás indult.

Magyar Nemzet információi szerint két prostituáltat is előállítottak az üggyel kapcsolatban. A napilap azt írja, hogy a két nőt a Marina Part Lakóparkból vitték el a hatóságok, és indítványozzák letartóztatásukat. Remélhetőleg egyszer kiderül, ki, mit miért csinált.

(Forrás: 24.hu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét