Kiderült: Müller Cecília a felelős (?) gazdája az oltási tervnek – egyébként “tényleg nincs jobb szövegük”!

Egészen elképesztő megint, amit művelnek! Olvassák végig, megéri! Azt már megszoktuk, hogy a kormány pökhendien lerúg magáról minden közérdekű kérdést, de azért az mégiscsak szomorú, hogy a tisztifőorvos is – nyilván kényszerből – beáll ebbe a politikai sorba. Különösen vállalhatatlan, hogy egy olyan rendkívüli helyzetben titkolóznak és fojtják el a nyilvánosságot, mint a mostani járványhelyzet, amely során nemhogy törvényi, de még erkölcsi kötelességük is lenne minél szélesebb körben és minél hitelesebben tájékoztatni.

Az történt most, hogy Müller Cecília tisztifőorvos-asszony is választ küldött a neki elküldött kérdésekre

(tudják, ő az, akiről kiderült, hogy valami „jobb szöveggel” kérte kitolni a kötelező válaszadás határidejét egy képviselői megkeresésre), abban azonban sem érdemi tájékoztatás, sem komolyan vehető hivatkozás nem szerepelt.

Tavaly november óta próbálom kikérni a teljes és átfogó oltási tervet,

amely megnyugtatóan egyértelművé és végre kiszámíthatóvá tenné a szakemberek és a lakosság számára is, hogy mi és mikor fog történni velünk az átoltás során. Az elmúlt hónapok levelezése során annyi már kiderült, hogy egyik minisztérium sem vállalja az oltási tervért a felelősséget, még az egészségügyért felelős tárca sem. Most,

Müller Cecília tisztifőorvos is reagált a közel egy hónapja megküldött kérdéseimre és leveléből annyi mindenképpen kiderült, hogy ő a felelős gazdája az oltási tervnek.

Azt közölte ugyanakkor, hogy

„az oltási stratégia teljes dokumentuma a járvány kezelésére vonatkozóan további jövőbeli rövid-, közép és hosszútávú döntések alapjául szolgál, ezért adatigénylését e kérdés tekintetében elutasítom”.

Ebből két dolog mindenképpen következik:

  • 1. végleg megdőlt az a kormánypárti komment-huszárok, megmondóemberek és fideszes politikusok által is hangoztatott hazugság, miszerint az oltási stratégia igenis mindenki számára megismerhető a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, maga Müller Cecília ismerte ugyanis most el, hogy a közzétett oltási sorrend nem egyenlő az oltási tervvel;
  • 2. a tisztifőorvos nem tesz eleget sem törvényi, sem erkölcsi kötelességének akkor, amikor tájékoztatnia kellene a magyar lakosságot – és például az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának magyar tagját – a kormány, illetve az illetékes kormányzati szerv oltási tervéről, szemben a többi uniós tagállam kormányával, amelyek részletes, akár több mint százoldalas, részletes dokumentum közzétételével segítik a polgárok és a szakember tájékozódását.

De, most jön még csak a legszebb része a történetnek!

Egyebek mellett arra is választ vártam a kormányzattól, hogy pontosan hány embert és mennyi idő alatt lesz képes a magyar ellátórendszer beoltani a vakcinák tömeges megérkezése esetén; illetve milyen fizikai és technikai, illetve humánerőforrás határa van jelenleg az oltási kapacitásnak. Nem mindegy ugyanis, hogy valóban át lehet-e oltani az országot egyetlen hétvége alatt (ahogyan azt a kormányfő ígérte), vagy hónapokig kell majd sorban állni, mert nincs megfelelő szakember, vagy felszerelés. Müller Cecília tisztifőorvos, az Operatív Törzs emblematikus alakja erre a kérdésre – úgyis, mint immár tudjuk: az oltási terv felelőse – csak azt tudta válaszolni, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ ebben az ügyben

„nem minősül adatkezelőnek”.

Ezt kétféleképpen lehet magyarra lefordítani: Müller Cecília nem tudja, hogy mennyi embert és milyen idő alatt tud beoltani a magyar ellátórendszer (ez botrányos!); vagy tudja, de ismét mivel vélhetően

„nem volt jobb szövege”,

ezért ezzel az egyszerű jogászkodással lökte el magától a kötelező válaszadást (ez is botrányos!).

Én egy türelmes és higgadt ember vagyok,

de azért ez most már tényleg elképesztő! Miközben a kormányzat az ellenzéket vádolja holmi „halálkampánnyal”, meg azzal, hogy a „vírusnak drukkolnak” és csak „akadályozzák a védekezést”, ehhez képest végtelenül gerinctelen módon viselkednek a járványkezelés felelőseiként. Hogy egyetlen példát mondják:

a mai napig nem tudjuk, hogy a magyar kormány pontosan milyen szállítási határidővel és mennyiért kötött le vakcinákat a közös uniós közbeszerzésnek köszönhetően.

Pedig ők pontosan tudják. Darabra, napra, fillérre

Hiába kértem, hiába kértük ezeket a közérdekű adatokat, eddig érdemi válaszra sem méltattak.

Ennek a járványnak egyszer vége lesz. Reméljük minél előbb. És legkésőbb akkor mindenkinek el kell számolnia azzal, hogy mit és hogyan tett ebben a rendkívüli helyzetben. Az, ahogyan a jelenlegi kormányzat titkolja az információkat, csúsztatásokkal befolyásolja a nyilvánosságot nem felelős viselkedés, hanem egyszerűen aljas.

Forrás

kibertámadás

kibertámadás

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Kiderült: Müller Cecília a felelős (?) gazdája az oltási tervnek – egyébként “tényleg nincs jobb szövegük”!

  • Avatar
    2021.02.19 - 19:06
    Közvetlen hivatkozás

    Türelmes, higgadt?? egy alja mocskos kis pincsi kutya vagy OV fenéknyalója, pofátlan, gerinctelen, vén becstelen nyanya !!!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük