Connect with us

Kerítésen túl

A QAnon-mozgalom épphogy kidugta a fejét a „sötét web”-ről, a Facebook azonnal lecsapta

QAnon
Megosztás

A Facebook szerdán törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját, arra hivatkozva, hogy a csoport összeesküvés-elméleteket népszerűsít.

QAnon-mozgalom????

 A közösségi médium bejelentette: a továbbiakban szigorúbban fogja elbírálni a mozgalom csoportjának bejegyzéseit, és többé nem ajánlja más felhasználóknak a csatlakozást hozzá. Ugyanakkor magát a csoportot nem tiltotta be a Facebook.
A mozgalom tagjai egyebek között azt gondolják, hogy Donald Trump amerikai elnök titokban küzd az úgynevezett „mély állam” vagy „háttérhatalom” képviselőivel. Ezek között az emberek között a QAnon szerint sátánista pedofilhálózatok és gyermekkereskedők is találhatók. A QAnon-tagok több mint két éven keresztül e rejtélyes „ellenség” vezetőjeként egy magas rangú kormányzati tisztségviselőt emlegettek, de nem nevezték meg, csupán annyit írtak róla: ő a „Q”.

Szélsőjobb a sötét webről

A QAnon-mozgalom eddig többnyire az internet „sötét bugyrában” volt jelen. Az elmúlt időszakban azonban megjelent a fősodratú politikában is, de nem elsősorban a „mély állammal” kapcsolatos bejegyzései, hanem az Egyesült Államokon végigsöprő tüntetéssorozatot minősítő kommentárjai okán. A mozgalom tagjai a májusban Minneapolisban rendőri intézkedés közben meghalt afroamerikai George Floyd halála után szervezett, gyakran erőszakba torkolló tüntetéseket bírálják, erőszakos válaszlépéseket is sürgettek, s ezt a Facebook az erőszak dicsőítéseként értékeli.

Trump óvatoskodóan nyilatkozott

A múlt héten Georgiában Marjorie Tyler Green személyében olyan képviselőjelölt nyerte meg az előválasztást, aki nyíltan támogatásáról biztosította a QAnont. És Trump is közzétett a Twitter-oldalán a QAnon-tagok bejegyzéseiből.
Az elnököt szerda esti sajtókonferenciáján megkérdezték a QAnonról, s azt válaszolta: nem sokat tud róla, sem az összeesküvés-elméleteiről. Reagálva arra, hogy a csoport tagjai bírálták az erőszakos tüntetéseket és válaszlépéseket sürgettek, Trump kifejtette: szerinte arról van szó, hogy ezek az emberek rossz szemmel nézik azt, ami egyes városokban, például Portlandben, Chicagóban, New Yorkban, vagy más amerikai nagyvárosokban zajlik.
A Facebook szerdán közölte: el fogja távolítani azokat a csoportokat és bejegyzéseket, amelyek erőszakról folytatnak diskurzust. A közösségi médium vezetői erőszaknak minősítik a kódolt beszédet is.

Facebook látszólagos izmozása

„Tanulmányozni fogjuk azokat a kifejezéseket és jelképeket, amelyeket az ilyen csoportok tagjai használnak, és miután beazonosítottuk az erőszakra utaló kódolt beszédet, megtesszük a megfelelő lépéseket is”

– írta közleményében a közösségi médium.
A Facebook hangsúlyozta: nem tiltja be a QAnon-csoportot, mert nem felel meg a „veszélyes szerveződés” szigorú kritériumainak.
Elemzők emlékeztettek rá: a Facebook, saját közlése szerint, eddig több mint 790 csoportot zárt ki.

A legnagyobb közösségi oldal alighanem az ilyen látványosnak szánt ügyekkel, amelyekben egy-egy valóban kártékony csoport ellen száll harcba igyekszik leplezni azt az önkényes bánásmódot amivel az egyéni tagjai fiókjait, és a letiltásokat kezeli.

– olvastuk az IgenDe.hu-n

QAnon

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük