Connect with us

Banánköztársaság

Kifundált fineszes fundamentumok az elmúlt esztendőkben

Megosztás

Kifundált fundamentumok. Képmutató nagyarcúság. Mindent a hatalomért. Ezek a demokrácia eszményére hivatkoznak, miközben lábbal tiporják. Nemzeti együttműködésről papolnak, miközben kizárják belőle az ország egyik felét.

Urambátyám viszonyok, hatalmi alapú megfélemlítés

2009-ben az illiberális államépítők a fundamentumok sarkalatos pontjaként az ötödikben megfogalmazták annak lényegét: 5. „A Fidesz: keresi az együttműködést Magyarország minden polgárával, társadalmi többséget és nemzeti egységet épít.” Na, ez az, ami egyáltalán nem sikerült. Valaki, aki korábban a somogyi kormányhivatal nyugdíj-biztosítási igazgatóságát vezette – arról számolt be, hogy tapasztalata szerint, 2014 után végletesen elfajultak a dolgok, és ez az államapparátusban is éreztette hatását: a bürokráciacsökkentésre hivatkozva, a Fideszhez hű bizalmi emberekkel töltötték fel főként a vidéki kormányhivatalok vezetését. Az urambátyám viszonyok, a hatalmi alapú megfélemlítés korábban elképzelhetetlen méreteket öltött.

A rendszerváltást követően, nem volt még egy pártvezető, aki szómágiás kommunikációs trükkjeivel annyi mindent összehordott volna, mint a fideszesek elnöke. Különösen igaz ez a fundamentum kifejezés használatára az elmúlt öt esztendőben. Már 2007. december 8-án, a fideszes programot bemutató gólyavári konferencián hallhattuk tőle:

„ez a program, amelyet ma itt ismertetünk, ezeket az elveket egyenként megnevezi, számba veszi, s a programunk fundamentumául rendeli.”

Első helyen mindjárt a demokrácia eszményét említi, azt, amelyet oly csúful alkalmaznak mostani hatalmi gyakorlatukban.

Aztán 2009 júliusában, pártjának országos választmányi ülésén már a „fundamentumok”- ra való hivatkozás kitüntető helyet kap.

„Ez a biztos láb, ha úgy tetszik: ez a nem remegő kéz, ez a világos iránytű pedig nem más, mint egy remek dokumentum, amely a ’Fundamentumok’ címet viseli, és amely eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott.”

Ha nem lenne az a bizonyos „nem az a fontos, amit mondok, hanem amit teszek” című kiszólása a nagykövetek előtt, akkor másképp is olvashatná mindezt az ember. De így? Így csak az jut az ember eszébe, hogy íme, egy jobboldali populáris fundamentalista.

Szómágiás bűvészkedés

A kettős állampolgársággal összefüggésben, még ugyanebben az évben Ungváron, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XX. jubileumi közgyűlésén is elhangzik a varázsszó:

„…ugyanis a magyar nemzet újraegyesítése továbbra is az egyik fundamentuma, egyik pillére a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség programjának.”

Fundamentum fundamentum hátán. Szómágiás bűvészkedés van itt bőven, kérem. Agymosásra fel! Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

Az Alaptörvény sem más, mint Orbánalkotmány, egy olyan fundamentuma az illiberálisoknak, amelyet rajtuk kívül igazán jogilag senki sem ismer el, legfeljebb csak érzelmileg. Az IMF más tészta. De 2011-ben már velük kapcsolatban is felmerül a varázsszó:

„nem nagyon hiszem, hogy a magyar gazdaság mostani állapota mellett, amelyet erős fundamentumok, ahogy szokták mondani, tehát erős alapok jellemeznek, nekünk kölcsönre volna szükségünk, tehát mi, ha pénzre van szükségünk, akkor kimegyünk a pénzpiacokra, bocsátunk ki állampapírt, kötvényt, kincstárjegyet, s azt megveszik.”

Csak a hozamokról hallgat mélyen az interjút adó – érzi a veszélyt.

És végül a rögeszme hangsúlyozása sem maradhat el:

„Mégis nekünk egy olyan adórendszert kell létrehoznunk – ha minden igaz, akkor a 2012-es év végére be is állunk már erre az új adórendszerre –, amit Magyarországon arányos, egykulcsos adórendszernek neveznek, ami arra a nagyon egyszerű filozófiára épít, hogy aki tízszer többet dolgozik, az tízszer több adót fizet, de tízszer többet is keres. Ez szerintem minden gazdasági növekedés fundamentuma.”

Képmutató nagyarcúság

Ez már döfi! Szövetségben a szegényekkel. Szlogenekkel operálva, kinyitva a hadovaládát. Kifundált fundamentumok. Képmutató nagyarcúság. Mindent a hatalomért. Ezek a demokrácia eszményére hivatkoznak, miközben lábbal tiporják. Nemzeti együttműködésről papolnak, miközben kizárják belőle az ország egyik felét.

A kormányfő szerint, a nemzeti konzultációk lehetővé teszik, hogy az emberek, a választott parlamentjük és a kormányuk közös akarattal cselekedhessenek. Az ország mai eredményeinek ez a fundamentuma, ezért sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi katasztrófából, megfékezni az árakat, százezreknek munkát adni, emelni a béreket, és megindítani Magyarországot a gazdasági fejlődés ösvényén – sorolta tovább kinyitott hadovaládájából a fundamentumokat.

Magyarok, ezt kapjátok ki 2018-ra!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük