Kilencvennégy éves korában a koronavírus szövődményébe belehalt Valéry Giscard d’Estaing, volt francia elnök

A meggyőződéses európai politikus 1974 és 1981 közötti elnöki időszakához fűződik a francia demokrácia és társadalom modernizálása. A politikust novemberben szívelégtelenség miatt kórházba szállították, az alapítványa által kiadott közlemény szerint a koronavírus szövődményébe halt bele szerdán a Loire menti Authonban található otthonában.

Végakaratának megfelelően temetése szűk családi körben történik.

Az 1926-ban született Giscard d’Estaing Charles de Gaulle elnöksége alatt a pénzügyminisztériumot vezette, és harminc év után sikerült az ország költségvetését egyensúlyba hoznia.
A jobboldali politikust 1974-ben választották elnökké. Az Európát a második világháború után újjáépítő kereszténydemokrata és centrista összefogás képviselőjeként reformpolitikájával hét éves mandátuma alatt alapvetően és tartósan átalakította a francia társadalmat.

Hivatali ideje alatt született törvény

a születésszabályozás és terhességmegszakítás jogáról, az alapfokú oktatás egységesítéséről, 21-ről 18 évre csökkent a nagykorúvá válás időpontja, a választójogi korhatár. Elnökként szorgalmazta a TGV (Train á Grande Vitesse), a nagysebességű vasút megépítését, a Minitel online szolgáltatás fejlesztését, támogatta az atomerőművek építését. 1975-ben ő kezdeményezte a világ legfejlettebb ipari államainak (a mai G7 csoport) létrehozását, és Helmut Schmidt német kancellárral – akihez a németül kiválóan beszélő Giscard-t személyes barátság is fűzte – közösen felkarolta a monetáris unió tervét.

“Valéry Giscard d’Estaing egész életében az európai nemzetek közti kapcsolatok megerősítésén munkálkodott, a politikai életet sikeresen próbálta modernizálni és hatalmas intelligenciáját a legösszetettebb nemzetközi problematikák elemzésének szentelte”

– írta Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő elődjéről a közösségi oldalakon közzétett megemlékezésében.

Franciaország egy “olyan államférfit veszített el, aki a világra való nyitást választotta”

– fogalmazott egy másik volt elnök, a szocialista Francois Hollande közleményében.

“Az európai eszme elvesztette egyik alapítóját, Franciaország pedig egy olyan elnököt, aki a modernitást és a merészséget hozta el számára”

– fogalmazott Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke.

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke szerint Giscard d’Estaing “egy válságban lévő Franciaország elnökeként az új szabadságjogok megteremtője és a technológiai haladás lelkes támogatója volt”, míg Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármestere “a meggyőződéses európait” gyászolja.

Valéry René Marie Georges Giscard d’Estaing a németországi Koblenzben született,

apja az első világháború után francia megszállás alá került Rajna-vidéken volt tisztviselő. Gazdag arisztokrata és politikus család sarja, dédapja miniszter, nagyapja parlamenti képviselő volt. A második világháború alatt az ellenállási mozgalomban harcolt, 1951-ben szerzett diplomát a közigazgatási elitfőiskolán (École nationale d’administration), és az adóhivatalban kezdett dolgozni.
Negyvennyolc évesen választották államfővé, 1974-ben ő számított a második legfiatalabb köztársasági elnöknek (nála fiatalabb csak az 1848-ban negyvenévesen megválasztott Charles-Louis Napoléon Bonaparte, a későbbi III. Napóleon volt.) 1977-ben megalapította az európai integrációt támogató Köztársasági Pártot, majd 1978-ban életre hívta a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) pártot.
Francois Bayrou, az UDF jelenlegi elnöke szerint Valéry Giscard d’Estaing, “teljes generációk számára” hozta el a francia társadalom modernizációját, és “az összefogás hatalmas reményét” teremtette meg.
A francia gazdaságra is kiható olajválság, a növekvő infláció, munkanélküliség azonban nem igazán kedvezett népszerűségének, amiként arisztokrata allűrjei, költséges síelései, afrikai elefántvadászatai és a közép-afrikai diktátorhoz, Bokassa császárhoz fűződő kapcsolata sem. Elvesztette első miniszterelnöke, az elnöki tisztségre pályázó Jacques Chirac támogatását is, és az 1981-es elnökválasztáson vereséget szenvedett a baloldal jelöltjétől, Francois Mitterrand-tól.

A politikától azonban nem vonult vissza,

1989 és 1993 között európai parlamenti képviselőként az uniós integráció egyik leghatározottabb szószólója volt, 2001-2003-ban az ő elnökletével működött az EU (végül életbe nem lépett) alkotmányos szerződésének szövegét kidolgozó Európai Konvent. Korábbi köztársasági elnökként 1981 óta tagja a francia törvények alkotmányosságát ellenőrző testületnek, az Alkotmánytanácsnak. 2003-ban tagjai sorába választotta a Francia Akadémia, 2008 óta tiszteletbeli elnöke volt a brüsszeli székhelyű Atomium nemzetközi szervezetnek.

krízisszálló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük