A miniszterelnököt sajátos vonzalom fűzi a lovakhoz. Jobban mondva a lovagláshoz. Szereti magát nyeregben érezni. Talán magát is odaképzelte a fehérvári huszárok közé, akikről oly megejtően énekelt hajdan a barátaival.

De most mintha aggódna, hogy egyszer le kell szállnia a magas lóról

Szeretné tehát feltüzelni a táborát, hogy védjék meg minden ilyen méltatlanságtól. Nagy szónoklatokra járvány idején nincs mód, nem maradt más hátra, mint hogy írásban adjon nekik muníciót. Kilovagolunk, írta a miniszterelnök a Magyar Nemzetben. Legalábbis Önök. Én nem, nincs az az isten, hogy felüljek egy lóra, t.i. mozog. Nem, pónira sem, az meg összerogyna alattam. Különben is, hogy nézne ki egy póni a liberálisok elleni végső csatában. Mert oda lesz a lovaglás.

Nekem maximum egy strapabíró hintaló jöhet szóba,

elleszek azon, amíg a hősök visszatérnek a győztes háborúból. A kormányfő párszor úgyis beültetett minket a hintába. Januárban még azt mondta: a választások után most végre „nyugodt kormányzás” következik. Jó, értem, hogy az nem megy olyan jól, de kellene még próbálgatni egy kicsit. De nem:

„A kormányzás nehéz évei után vissza kell térnünk a választási csatatérre”.

A dolog komolyra fordult, pontosabban termőre:

„Tusnádfürdőn megindított küzdelmünk lassan termőre fordul”.

Amíg Önök a termőre fordult lovakon

„beleállnak a nehéz szellemi és politikai küzdelembe”,

én esetleg a szedelőzködésnél tehetem hasznossá magam. Orbán Viktor megmondta, először az jön: a szedelőzködés,

„hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk”.

Szedelőzködésben jó vagyok, nem hinnék, mi mindent tudok beszuszakolni egyetlen bőröndbe a nyaraláshoz. A miniszterelnök cuccairól viszont neki magának kell gondoskodnia, bányák és strómanok gyűrődésmentes csomagolásában nincs gyakorlatom.

A csatából nem fogok annyira hiányozni

Lehet, hogy a nők fel is vannak mentve tornából és lovasrohamból. A mi reszortunk, mint a cikkből kiderült, az, hogy „derék és tiszteletre méltó asszonyok” legyünk. Lásd még: karaj jóasszony módra.

Velem sajnos más baj is van

Nem vagyok egészen biztos, hogy nem épp ellenem folyik-e a harc. A „liberálisok” fogalma t.i. elég rugalmasan kezeltetik. Nem mondom, erre a baloldalon is van hajlam. Van, aki Orbánnal verseng általános antiliberalizmusban, egy kalap alá vonva a kontroll nélküli piacot istenítő gazdasági neoliberalizmust az államjogi, kulturális és emberjogi szabadelvűséggel. Pedig a szociáldemokrácia az egyikből az általános választójogot, a túlhatalmat korlátozó fékeket és ellensúlyokat, a másikból a gondolat- és vallásszabadságot, a kultúra sokszínűségét, a harmadikból a törvény előtti egyenlőséget, az emberi méltóság tiszteletét örökölte. Aki az egyenlőtlenséget növelő neoliberalizmus híve, politikai értelemben még utálhatja is a liberalizmust. Szép példája ennek Pinochet és maga Orbán.

De lovasroham közben nem szőrözünk

Bugyonnij sem sokat bíbelődött eszmetörténettel. Liberális az, aki nem barátja Orbánnak és kész. A liberális az ellensége a nemzetnek, családnak, kereszténységnek is. Hogy hogyan lehet ezt bebeszélni egy országnak, ahol a nagy liberálisok: Kossuth és Deák nemzedéke volt a nemzeti függetlenség apostola, azt nem tudom. Azt sem, hogyan lehet bebeszélni a baloldalnak, amelynek Kéthly Annája világossá tette, hogy a hagyományos liberalizmusnál nem kevesebb szabadságot, hanem több egyenlőséget akarunk, pl. a piac szabályainak emberségesebbé és tisztességesebbé tételével is. Mert enélkül a szabadság is papírfrázis.

Mindegy, most kilovagolunk

Mint az operettben: ”Gyerünk tubicám, se kocsink, se lovunk”, de nem baj. A népdal is azt mondja: „Szép a huszár, ha felül a lovára, fényes kardját köti az oldalára”. A miniszterelnök felül. És köti. Hadonászik a karddal, a jelmezkölcsönzőben pompás darabok kaphatók, ha a fénye kápráztatja a szemünket, annál jobb. Ha már Bugyonnij, akkor ráadásul a Poljuska is: „Vágtass a szélnek, szabadságunk most te védd meg!” Apró szépséghiba, hogy Bugyonnij karrierje dicstelen véget ért. Elhibázott haditerve miatt 1941-ben többszázezer katonája hadifogságba esett, körülzárták őket a németek. Maga repülővel távozott a hadszíntérről. Találd ki, te a repülőn leszel-e, vagy közkatonák között! A lexikonok szerint

Bugyonnij „pályája elején bizonyította, hogy jó katona, de vezetőként a hadviselés megváltozott szabályait már nem volt képes követni”. Hát hiszen, pályája elején a mi lovaskapitányunk is…

Istenem, olyan ismerős. Ady „eltévedt lovasa”, hányszor még!

„Itt van a sűrű, a bozót,/ Itt van a régi, tompa nóta”. Megint visznek minket a bozótba. Tényleg itt az összes régi nóta, Soros, Brüsszel, libernyák, „szivárványos propaganda”, nemzeti ellenállás.

De valami megváltozott

A hang rekedtebb, a légvétel kapkodóbb, a színek vásáribbak, már csak ördögök és angyalok léteznek. Egy kormánypárti publicista szerint „ideje van az ördögűzésnek” „a magyarellenes kultúrterrorista liberálbolsevikok” ellen. A vezér a lovon valódi veszélyt érez. A lengyel példával riogat: ott is megszorongatta a lenézett ellenzék a sérthetetlennek hitt kormányerőket. Pá-pá, centrális erőtér, egy az egy ellen jóval kockázatosabb. Fel kell ébresztenie az övéit magabiztos álmukból. A kultúrharc már nem a rendszer hosszú távú bebetonozásának eszköze, hanem sürgős csodafegyver a végveszélyben. A szociális és gazdasági érvek kikoptak, az eredmények most foszlanak szét, marad a Kulturkampf. Az utolsó hordó pálinka a hadtápból.

A parancsnoknak nincs visszaútja. Kilovagol. Vágtat fakó lován. Fölötte helikopterrel Rogán és Szijjártó köröz.

(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző a Városi Kurírnak írt előszavával közlünk.)

nyeregben

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét