Connect with us

Kerítésen innen

Kína raktárbázissal támad – 56 ezer négyzetméteren építkezik a kínai CECZ cégcsoport

Megosztás

Ha nem egyetem, akkor raktárbázis? A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg, a fejlesztést csütörtökön mutatták be a helyszínen – írta az MTI.

Óco, vegye, vigye! - 100.000.- alatti okostelókkal támad egy kínai cég
Megosztás

Ha nem egyetem, akkor raktárbázis? A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg, a fejlesztést csütörtökön mutatták be a helyszínen – írta az MTI.

Az „évtized legnagyobb”….

Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a 27 milliárd forintos fejlesztés az évtized legnagyobb beruházása a városban, amely egyben világszintű technológia érkezését is jelenti, a raktárbázis pedig – nagy léptékű kapacitásával – a kereskedelem és a termelés szempontjából is jelentős lépés.

Hozzátette:

a beruházás nemcsak munkahelyeket teremt, hanem helyi iparűzési adóbevételt is hoz a következő évtizedekben.

A CECZ az első kínai nemzeti szintű kereskedelmi logisztikai típusú tengerentúli együttműködési zóna és az első kínai nemzetközi marketingszolgáltatási platform – olvasható a háttéranyagban.

„Okosraktár”

A 14 ezer négyzetméter alapterületű okosraktár felépítése és működtetése több szempontból is előremutató projekt

– emelte ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az intelligens raktárban összesen 700 robot és 150 méternyi szállítószalag segíti majd az óránként akár 45-55 ezer tétel kezelését. Várhatóan 110 új álláshely jön létre, amelynek 40-50 százalékára tartósan munkanélküli, 10-15 százalékára megváltozott munkaképességű embereket, 15-20 százalékára magasan képzett munkaerőt várnak.

Az államtitkár kiemelte, hogy a beruházók már a csarnok tervezése során be kívánják vonni a folyamatba a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet és az Óbudai Egyetemet, az elkészült okosraktár vegyes felhasználású K+F laborját pedig mindkét egyetem használhatja majd.

Forrás

 

 

 

Kína raktárbázissal támad - 56 ezer négyzetméteren építkezik a kínai CECZ cégcsoport

Szerző

6 hozzászólás

6 Comments

  1. Pingback: A hamis tőke nem szereti az elszámoltatást, az illiberális állam nem szereti a kritikus tőkét - Városi Kurír

  2. PatrickPob

    2025.04.05 00:09 at 00:09

    This website provides access to plenty of video slots, designed for different gaming styles.
    Right here, you can explore classic slots, new generation slots, and progressive jackpots with high-quality visuals and realistic audio.
    If you are looking for easy fun or prefer bonus-rich rounds, this site has something that suits you.
    http://atlas.ukhta-lib.ru/images/pgs/?kak_effektivno_udality_pyatna_s_postelynogo_belyya.html
    All games are available 24/7, no download needed, and fully optimized for both desktop and smartphone.
    Apart from the machines, the site provides slot guides, special offers, and community opinions to guide your play.
    Register today, spin the reels, and get immersed in the thrill of online slots!

  3. Здесь вам открывается шанс играть в большим выбором игровых слотов.
    Игровые автоматы характеризуются красочной графикой и захватывающим игровым процессом.
    Каждый слот предлагает индивидуальные бонусные функции, увеличивающие шансы на выигрыш.
    1xbet казино официальный сайт
    Игра в игровые автоматы предназначена игроков всех уровней.
    Есть возможность воспользоваться демо-режимом, а затем перейти к игре на реальные деньги.
    Попробуйте свои силы и окунитесь в захватывающий мир слотов.

  4. 1xbet игровые автоматы

    2025.04.06 18:07 at 18:07

    На нашем портале вам предоставляется возможность наслаждаться обширной коллекцией игровых слотов.
    Эти слоты славятся яркой графикой и захватывающим игровым процессом.
    Каждая игра даёт особые бонусные возможности, улучшающие шансы на успех.
    1xbet игровые автоматы
    Слоты созданы для игроков всех уровней.
    Вы можете играть бесплатно, и потом испытать азарт игры на реальные ставки.
    Испытайте удачу и насладитесь неповторимой атмосферой игровых автоматов.

  5. www.clocksforlife.com

    2025.04.13 15:21 at 15:21

    Our platform offers a large assortment of decorative wall-mounted clocks for your interior.
    You can browse contemporary and vintage styles to fit your home.
    Each piece is carefully selected for its craftsmanship and durability.
    Whether you’re decorating a functional kitchen, there’s always a matching clock waiting for you.
    best present time steel wall clocks
    Our catalog is regularly updated with new arrivals.
    We focus on a smooth experience, so your order is always in professional processing.
    Start your journey to perfect timing with just a few clicks.

  6. play aviator

    2025.04.15 05:33 at 05:33

    This website, you can find lots of casino slots from top providers.
    Users can experience classic slots as well as modern video slots with high-quality visuals and exciting features.
    If you’re just starting out or a casino enthusiast, there’s a game that fits your style.
    slot casino
    The games are available anytime and designed for laptops and smartphones alike.
    All games run in your browser, so you can start playing instantly.
    Platform layout is intuitive, making it simple to browse the collection.
    Register now, and discover the thrill of casino games!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük