Connect with us

Sport

Kínát szidni nem kell, félnetek jó lesz? – Hatalmas botrány lett a magyar olimpikon bejegyzéséből

Mészáros Lőrinc üzenete: ...kérjen nyilvánosan bocsánatot! Hogy Ki? Olvassa!
Megosztás

Burján Csaba az Instagramra posztolt egy képet, amin a „F*ckin China” felirat volt olvasható. Sanghajban már jégre sem léphet, a szövetség pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett.

A magyar rövid-pályás gyorskorcsolya-válogatott tagja, Burján Csaba olimpiai bajnok Kínát sértő magatartása miatt Zhang Jing Lina, a csapat vezetőedzője benyújtotta a lemondását

– írja a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a közleményében.

Az Index szerint az eset előzménye

az volt, hogy Burján zokon vette, hogy sokat kellett várnia a sanghaji reptéren, ezért a közösségi oldalára azzal a megjegyzéssel posztolt egy képet, hogy

„F*ckin China”.

A vezetőedző azt nyilatkozta az eset után egy kínai tévének, hogy

nem tudja tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok is, rasszista megjegyzést tegyen Kínára.

Az elnökség közleményében

elnézést kért a válogatott versenyző sportolóhoz méltatlan megnyilvánulásáért.

A vezetőedző lemondását nem fogadták el, vele tárgyalásokat kezdeményeznek. Burján Csaba az esetet követően bocsánatot kért Zhang Jing Linától.

A nyakloncok diadala

Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján Csaba nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupa versenyen, hazautazik, itthon pedig fegyelmi eljárást indítanak vele szemben.

Ezek után azért érdemes elgondolkodni azon, hogy egy nemzeti szövetségnek kit is kellene védelmezni, egy ilyen kétes ügyben.

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük