Connect with us

Kultúra

Kirabolták Handó Tünde OBH-ját

Kirabolták Kásler Miklóst! - Betörtek a sárvári házába, a rendőrök nagy erővel kutatkodnak....
Megosztás
Jelentős értékre elkövetett lopás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség, miután kiderült, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) informatikai raktárából több eszköz is ismeretlen módon eltűnt. A lopással okozott kár eléri a 24 millió forintot.

Handó feljelentést tett

Jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt indított 2017 december 22-én nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután kiderült, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Szalay utcai épületében található informatikai raktárból több eszköz is hiányzik – írta meg a PestiSrácok.hu.

A nyomozás tényét a BRFK kommunikációs osztálya is megerősítette portálunknak. A rendőrség még annyit közölt, hogy a február 22-éig meghosszabbított eljárásnak egyelőre nincsenek gyanúsítottjai, így a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik.

A leltárt követően megállapították, hogy a hiányzó eszközök értéke összesen 24 millió forintra rúgnak. A portál Információja szerint Handó Tünde 2017. december 20-án feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) és két nappal később a BRFK megindította a nyomozást.

Mindenki nyugodjon meg, Handó Tünde nagyon elégedett a munkájával

Fellázadtak a bírók a pártirányítás ellen

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Pál György

    2018.02.01 09:45 at 09:45

    az titok, h mit vittek el? Hogy akarják megtalálni? Lehet, h még dojcstompi stadion-beléptetőrendszere, esetleg Werbőczy abakusza volt benne?

  2. Csaba Németh

    2018.02.01 10:25 at 10:25

    EZ IS TAKARODNI FOG!

  3. Hajnalka Mária Tóth

    2018.02.01 17:01 at 17:01

    minden terhelő bizonyítékot eltüntetnek !!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük