Connect with us

Kultúra

Király Levente csodája

Megosztás

Rangos olasz kitüntetést, a San Gennaro-díjat vehette át péntek este a nápolyi dóm előtti főtéren Király Levente, az MTVA munkatársa a Piedone nyomában című, Bud Spencer olasz színész életéről szóló dokumentumfilmjéért – közölte az MTVA Sajtóosztálya.

Először ítélték külföldinek a díjat

Az összegzés felidézi, hogy Király Levente csodájaként emlegetik Bud Spencer szülővárosában, Nápolyban azt a filmet, amelyet négy éven át, öt országban forgatott az olasz színészóriásról a rendező. Ez az első alkalom, hogy külföldinek ítélték oda a díjat.

„Létezik egy összekötő szál Nápoly és Magyarország között, és ez nem más, mint Bud Spencer Király Levente Piedone nyomában filmjén keresztül. Király Levente csodája az, hogy nemcsak a színésznek állít emléket, de olyan részletességgel mutatja be Bud Spencert, amely eddig ismeretlen volt” – idézi a közlemény Gianni Simiolit, a San Gennaro Bizottság elnökét.

A kitüntetést a nápolyi dóm előtti téren felállított színpadon vehette át kétezer ember előtt Király Levente, az MTVA munkatársa, az M5 kulturális csatorna kiemelt szerkesztője. A díjat és a vele járó szobrot Bud Spencer lánya, Cristiana Pedersoli adta át a magyar rendezőnek.

„Óriási megtiszteltetés kézbe venni ezt a díjat,

amelyet Nápoly védőszentjéről, San Gennaróról neveztek el. Egy ilyen elismerés megerősíti az ember hitét abban, hogy nemcsak ápolni, őrizni és fenntartani kell az országok közötti kulturális kapcsolatokat, de erősíteni, mélyíteni is. Ez a díj Olaszország háláját jelképezi Magyarországnak, amiért a világon először mi készítettünk mozifilmet a nemzeti ikonjukról” – idézi a közlemény Király Leventét.

Október végén Piedone nyomában címmel egy könyv is megjelenik, amelyben további érdekes történeteket lehet majd olvasni Bud Spencerről.

Nem ez az első alkalom, hogy elismerésben részesítik a filmet,

amelyet László Gábor operatőrrel forgatott Király Levente. Az elmúlt hónapokban az alkotás aranyérmet nyert a XV. VAS-FILM Fesztiválon, ezüstérmet a VI. Savaria Filmszemlén, bronzérmet a III. Hét Domb Filmfesztiválon, szerkesztői különdíjat a X. Bujtor István Filmfesztiválon és fődíjat a XV. Göcsej Filmszemlén. A napokban megállapodást írtak alá arról, hogy a magyar filmet a nápolyi általános iskolákban is vetíteni fogják.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük