Kirúgták a MÁV elnök-vezérigazgatóját - Városi Kurír

Sorting by

×

Kirúgták a MÁV elnök-vezérigazgatóját

2022. június 15-i hatállyal távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnök-vezérigazgatója – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium az MTI-vel szerdán közleményben. Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát.

Hirdetés

Utódlásáról a későbbiekben születik döntés

A szaktárca hangsúlyozza: Homolya Róbert irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés. Vezetésével indult el a VOLÁNBUSZ MÁV-csoportba integrálása és számos jelentős fejlesztés, köztük a Nyugati pályaudvar rég esedékes felújítása. A legnagyobb hazai vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatóknál tavaly így már 57 ezer munkavállalót érintően született meg az újabb hároméves bérmegállapodás.

A Technológiai és Ipari Minisztérium a teljes magyar vasúti ágazatot képviselő Hungrail Magyar Vasúti Egyesület vezetésében a továbbiakban is számít a szakember közreműködésére.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) ennél azonban sarkosabban fogalmaz. Mint írják:

“Neki köszönhetjük a Volán csoport és a HÉV-ek beolvasztását is a MÁV szervezetébe, aminél szakmailag rosszabbat elképzelni sem lehet. Azért rosszul nem járt, közel négy évig havi ötmilliós fizetésre plusz egyéb juttatásokra volt jogosult.”

Homolya Róbert közbeszerzési jogász volt, még a Simicska-birodalom ügyeit intézte. Egyik cége miatt még OLAF vizsgálat is indult holmi milliárdos szabálytalanságok miatt. 2017 őszén mutatta be személyesen Lázár János, mint a közlekedési terület új mindenható urát, azzal, hogy az új kormányban már miniszter lesz. Aztán maga Lázár is kikerült a kormányból, a miniszter Palkovics László lett, Homolya pedig átigazolt Mészáros Lőrinchez, az ő adriai yachtján fotózták le hajókázás során. A pletyka szerint maga Mészáros intézte el, hogy Homolya a MÁV élére kerüljön, 2018 nyarán.

“Homolya első bűne a HÉV-járművek tenderének eltörlése volt, ahol szembe ment a kormány akaratával. Később a MÁV Vagon Kft kapcsán ugyancsak a szembeszegülés bűnébe esett, ekkor már a sokat tudók egy vasat nem adtak volna azért, hogy a választások után sokáig marad. Végső csapásként sikerült többszörös áron vontatási villamos energiát beszereznie, amivel a nevetségessé váláson túl a teljes fuvarozói szakmát is magára haragította.”

A VEKE információi szerint a MÁV csoport élére Pafféri Zoltán, a Volánbusz jelenlegi vezérigazgatója a fő várományos.

A kiemelt képen: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (j) és Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója egy megújult étkezőkocsiban a balatoni vasúti előszezonról a budapesti Déli pályaudvaron tartott sajtótájékoztató után. Fotó: MTI/Soós Lajos

Forrás: MTI / VEKE

Péntektől újra kaphatóak a MÁV balatoni és bakonyi napijegyei, továbbra is ingyenes a TramTrain

Hirdetés
átver

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.