Kis esti Trianon

Trianon 98 éve el nem múló szimbólum – sokan fájdalommal gondolnak rá, sokan tényként kezelik, de az biztos, hogy senki nem örül neki. Nincs mit örülni azon, mikor családok, életek szakadnak szét.
[mnky_ads id=”10551″]

A nagyapám épp csak totyogni kezdett, mikor a szerződést aláírták

Milyen örökséget hagyott ránk az ő szüleinek a generációja? A félelmet, a veszteségérzetet, a fájdalmat. És a gyűlöletet. A meg-nem-békélést, a keménységet, a kötetnyi Trianon-viccet, ami keserédes gúnnyal választ el minket minden szögesdrótnál jobban szomszédainktól.
21 éve, mikor az első megemlékezésen álltam, a vásárhelyi városháza előtt, az I. világháborús emlékművet néztem. A bronz zöldes szürkére patinásodott, a szobor üres szemekkel meredt vissza. Talán harmincan álltunk körülötte, nem nagyon érdekelt senkit, hogy milyen nap van. Elmúlt emberekről, elmúlt határokról, mély fájdalomról szónokoltak.
[mnky_ads id=”10552″]

21 év alatt sok minden változott bennem

Rájöttem, hogy a fájdalomból gyógyulásnak kell jönnie. És ideje, hogy ez a mély seb elkezdjen begyógyulni. Ideje, hogy ne hátrafelé lépkedve éljünk. Ideje, hogy elfogadjuk a múltunkat és éljünk a jövőnkkel.
Mert a múltunknak az is része, hogy a 48-as forradalom borzalmas nacionalizmust zúdított a térségünkre. Része az is, hogy a kiegyezés után a magyar fennhatóság alatt lévő területeken a kisebbségek nem használhatták a nyelvüket. Része az a légkör, amiben az elnyomott kisebbségre, vagy akár többségre hivatkozva jutott nekünk a kisebbségi lét. És ahogy a mai határon túli magyarságnak nem bűne ez, ugyanúgy nem volt bűne ez az akkori kisebbségeknek.

A múltnak része, hogy a nemzeti öntudat sovinizmusba torkollott

Része, hogy eszeveszett magyarosítás folyt. Része, hogy az integráció szóra vastag, lekaparhatatlan pecsétet nyomott az asszimiláció. Része, hogy elfelejtettük és nem foglalkozunk azzal, hogy a Kárpát-medence több ezer éve a népek olvasztótégelye.
Tragikomikus a Tóthok, Rácok, Horváthok, Némethek között azt hallgatni, hogy ki a magyarabb. Tragikomikus, mert nem veszik észre, hogy ők – mi – a nemzeti öntudat, az identitás, a közép-európaiság tökéletes lenyomatai. Hiszen minden egyes hazaárulózással bizonyítják: a nemzetiség egy öntudat. Egy eszmei állapot, tökéletesen függetlenül a földrajzi vagy akár a születési helytől.
Ma, amikor Záhonytól úgy megyek el az Atlanti-óceánig, hogy jó esetben egyszer nem kell elővennem a személyimet, útlevél meg nem is kell, abszurdum etnikai határok mentén területi követelésekről beszélni. Ma, mikor a tőke, a munkaerő, a tudomány szabadon áramlik 28 állam között szabadon, abszurd azon vitatkozni, hogy ki milyen zászlót hova tűzzön. Ma, amikor a Pax Romana ismét megvalósult, amikor biztonságban, a fejlődésre koncentrálva élhetnénk, végre ideje lenne megbékélni.
[mnky_ads id=”4668″][mnky_ads id=”4670″]

Az Unió csodája, hogy a földrajzi határok csupán közigazgatási egységeket jelölnek

Mint ahogy a településeknek és a megyéknek is történelmileg meghatározott, de számunkra random határai vannak. Van-e bármi értelme Vas megye határát odébb tenni, hogy két település Zalához tartozzon? Nem sok. Ugyanígy érzek az országhatárokkal is. Eszmei vonalak.
A baj akkor kezdődik, mikor a földrajzi határok a fejekben manifesztálódnak. Míg a legszigorúbb határzáron is át tud jutni egy-egy szökevény, a gondolatok a fejekben épült falakon nem hatolnak át.
Ma, amikor 98 évvel Trianon után már stabilan az Európai Közösség tagja vagyunk, nem szabad ennél kisebb dimenzióban gondolkodni. A sokszínű, soknyelvű közegben mostanra meg kellett volna fordulnia: annak kellene helyzeti előnnyel indulnia, aki kisebbségben élve azonnal egyszerre több kultúra, nyelv közösségének a tagja.

“És mi mégis láncot hordunk”

Ezúttal a saját szellemi szabadságunkat kötjük gúzsba. A nemzeti öntudat egy kulturális fogalom. A XXI. századi politikában, döntéshozatalban nincs keresnivalója.
Trianon üzenete, hogy irányt kell váltani. A sovinizmus helyére a fejlődést, a heterogén gondolkodást ültetve pedig végre út nyílik arra, hogy egy vesztes helyzetből nyertesként jöjjünk ki. Hosszú, hideg-rideg tél után itt a lehetőség, hogy gyökeret verjünk Európában, utolérve az 1000 évvel előtti Szent Istvánt, aki tűpontosan látta át a szupranacionális államszervezet életképességét.
[mnky_ads id=”10553″]

Kapcsolódó

Trianon után még nem migráncsoztak

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük