Kis János: az Orbán-rezsim diktatórikus módba állításának vagyunk a tanúi

Kis János filozófus, az SZDSZ egyik alapítója a Magyar Narancs most megjelent számában A magyarországi változásokra címmel írt esszét. Ebben megismerhetjük véleményét az Orbán-rendszer mai állapotáról, az ellenzék lehetséges mozgásteréről.

Orbán “ágyrajáró” volt Kisnél…..

Kis írásának – többek között – az egyik pikantériája, hogy valamikor a hőskorban, amikor még Orbán a szárnyait bontogatta, és éppen liberális volt, egy ideig Kis lakásán volt “ágyrajáró”. Így, legalábbis feltételezhetjük, pontosan ismeri a kormányfő gondolkodását, mozgatórugóit.

Kis kiinduló pontja, hogy tavaly december 12-én rendkívüli dolog történt az Országgyűlésben. Két nappal korában a Fidesz-frakció egy gyors mozdulattal lesöpörte a rabszolgatörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványokat. A filozófus szerint addig – alkalmi kivételektől eltekintve – nem sikerült megfelelő választ adni az ellenzéki jogok semmibevételére. A történet rendszerint, üres, semmitmondó parlamenti sajtótájékoztatóval zárult, ahol elhangzott ugyanaz a néhány mondat a kommunista időket idéző hatalmi arroganciáról.

Most azonban valamit szokatlan történt,

az ellenzék megtalálta a kitörési pontot, és fantasztikus diadalt aratott írja a filozófus:

„Minden Fidesz-kádernek és minden megfélemlített köztisztviselőnek melegen ajánlom, hogy figyelmesen nézzék végig Tordai Bence (Párbeszéd) videóját, és vigyázó szemüket Orbánra vessék: bepillantást nyerhetnek abba, hogy milyen lesz az erős ember abban az órában, amikor éppen felfogja majd, hogy pünkösdi királyságának befellegzett.”

Ettől ugyan még messze vagyunk,

de új időszámítás kezdődött. Kiderült, hogy a tetszhalott ellenzék él, és vannak még erkölcsi-politikai tartalékai. Különösen szembetűnő volt, a fiatal ellenzéki képviselők bátor magatartásukkal és innovatív ötleteikkel alaposan összezavarták Orbán gombnyomatóit, alvezéreit, sőt magát a nagyfőnököt. Tessék csak elképzelni a teljes magyar médiát bejáró képet, amikor Orbán kényszeredetten próbál mosolyogni, keze a szokott módon a zsebében, láthatóan nem tudta, mit is tegyen. Kis szerint:

“A DK-tól a Jobbikig terjedő parlamenti ellenzék képesnek bizonyult összehangolt és szolidáris cselekvésre. És láthatóvá vált, hogy mihelyt érdemesnek mutatkoznak a támogatásra, van tömeg is, mely támogatja őket.”

Az ellenzéki pártok közti rövidlátó és kicsinyes játszmák,

melyek miatt azt a minimális célt sem sikerült tavaly áprilisban elérni, hogy Orbánnak ismét kétharmada legyen. Most hirtelen elképzelhetővé vált, hogy a közeljövő nem reménytelen, ez felvillanyozta a hagyományosan jól mozgósítható párthíveket:

“Most azonban hosszú ideje először leomlottak a pártok és a közvetlen támogatóikon túli tömegek közötti válaszfalak, ami az új időszámítás egyik fontos fejleménye. (…) Ilyen hosszú időre elnyúló, ilyen sok településen egyszerre zajló, ilyen sokarcú és ilyen változatos eszközökhöz folyamodó tiltakozási hullám 2010 óta nem volt Magyarországon; talán azelőtt sem.”

Az ellenzék az utcán is újítani tudott

A képviselőnők kiemelkedő szerepet játszottak már a parlamenti akcióban is, aznap este pedig a nők voltak a tömeggyűlés szónokai. Az ellenzék megmutatta, hogy nem háziasszonyokként és gyerekszülő gépekként tekintenek a nőkre, hanem egyenlő polgártársakként, akiknek vezető szerepet is a férfiakkal egyenlően kell betölteniük.

Kis hangsúlyozta, mindez nem maradt hatás nélkül. Bebizonyosodott, hogy hiába az állampárt elképesztő hatalmi, gazdasági és médiatúlsúlya, az ellenzék magához tudja ragadni az uralmat a politikai közbeszéd tárgya és nyelvezete felett:

„Orbán az intranzigenciát választotta és erre utasította alvezéreit és apparátusait is: egy jottányit sem engedni, nem tárgyalni, szükség esetén belegázolni az ellenfél jogaiba, akár erőszakot is alkalmazni. Ahogy ő nem hagyta visszavonni a rabszolgatörvényt vagy legalább elnapolni a megszavazását, ugyanúgy nem volt hajlandó az MTVA egyetlen felelős vezetője sem találkozni az öt pont beolvasását követelő képviselőkkel; ugyanúgy engedte meg magának a székházat őrző biztonsági szolgálat, hogy mozgásukban akadályozzon országgyűlési képviselőket, majd bántalmazza őket; ugyanúgy viselkedtek a helyszínen tartózkodó rendőrök, akik nem voltak hajlandók az erőszaknak kitett képviselők védelmére sietni …..” /…… / “Aminek jelenleg tanúi vagyunk, az megítélésem szerint az Orbán-rezsim diktatórikus üzemmódba állításának a kezdete.”

2010 óta minden tüntetéshullám előbb-utóbb kifáradt

A többnyire kézzelfogható eredmény nélkül elhalt mozgalmak nem felejtődtek el; hirtelen támadt szervezőik közül néhányan aktívak maradtak, tartották egymással a kapcsolatot, leszűrték a tanulságokat, és olykor civil csoporttá szerveződtek. A parlamenti szavazás botrányba fullasztása egyszeri akció volt, nem lehet folyamatosan ismételgetni. Az erőszakmentes ellenállásnak helye van az autokrácia elleni parlamenti küzdelemben, ám csak kivételes alkalmakkor, és mindig új formát kell találni hozzá.

A filozófus megítélése szerint Orbán nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra “önpuccsot” hajtson végre. Nem vezethetnek be szükségállapotot, rögtönítélő bíráskodást, nem internálhatnak tízezreket:

“Csak lopakodva, lépésről lépésre építhetnek diktatúrát. Van tehát mód sikeres ellenállásra. “

Kis az összefogás pártján van

Az EP választáson azonban a Jobbikkal közös közös ellenzéki lista állítása nem értelmes cél. A közös kampányhoz közös kampány tartozik. Kisebb részletekben van már egyetértés, de egészében véve a jobbikosok és a baloldal még nagyon különbözően gondolkodik az unióról. A baloldali pártok aligha tudnának közös kampányt folytatni a Jobbikkal. Ugyanakkor az igazi kérdésnek azt látja, hogy sikerül-e az ellenzéknek elég sok szavazót mozgósítania. Ezért a célért lehet és kell is közösen kampányolni:

“Hallom a rezignált sóhajt: a szétaprózott, ezer sebtől vérző ellenzék egy-egy fellángolásra képes lehet–arra, amit ez a cikk elvárna tőle, már aligha. Válaszom: ha egy pici esély van rá, hogy mégis, akkor a pici eséllyel kell próbálkozni. A politikai harcokat a jelenben vívják, a jelenben színen levő erők. Most ez az ellenzékünk van. Most ezt ellenzéket kell támogatni abban, hogy a legjobbat hozhassa ki magából.”

A esszé írója hivatkozik egy korábbi cikkére. Abban többek között azt írta: a kormánypárt masszív választási győzelme esetén a következő években egyszerre zajlik az autokrácia maradék korlátainak a ledózerolása és a hatalmi klikk társadalmi bázisának eróziója.

“Ennek a folyamatnak a tanúi és részesei vagyunk most. Decemberben és januárban megmutatkozott, hogy politikai cselekvést lehet építeni rá. Bármi történjék a következő hónapokban, ez a tapasztalatot már nem lehet visszavenni.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük