Connect with us

Kerítésen innen

Kisispáni fenyegetés: szerződés megkötése nélkül is kötelező ügyeletet tartaniuk a háziorvosoknak

Megosztás

Én bár nem vagyok jogász, de nehezen tudom elképzelni azt, hogy ez a kisispáni fenyegetés megállna a bíróságokon – véleményezte Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán a Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium közötti parázs vita következő lépéseként küldött eligazító levelet, amit Széles Sándor főispán nevében Dr. Péntek Róbert (vár)megyei tisztifőorvos.

Megosztás

Én bár nem vagyok jogász, de nehezen tudom elképzelni azt, hogy ez a kisispáni fenyegetés megállna a bíróságokon – véleményezte Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán a Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium közötti parázs vita következő lépéseként küldött eligazító levelet, amit Széles Sándor főispán nevében Dr. Péntek Róbert (vár)megyei tisztifőorvos.

Szerződés, ugyan már…..

A levélben arra figyelmeztetik a háziorvosokat és házi gyermekorvosokat, hogy az új ügyeleti szerződések aláírása nélkül, pusztán a hatályos jogszabályok alapján is kötelező az ügyeleteket megtartaniuk. Arra hivatkoznak, „az ügyeleti szolgálat a háziorvosoknak a sürgős – a következő rendelési időig nem halasztható – orvosi tevékenységek elvégzése céljából szervezett szolgálata.” Az Országos Mentőszolgálattal kötött szerződés csupán a feladatellátás részleteit rögzíti.

Kunetz doktor szerint „először is a sürgős orvosi tevékenység, ahogyan a nevében is viccesen el van rejtve az a sürgősségi ellátás feladata, a háziorvos az pedig NEM sürgősségi ellátó, ez egy másik szakma. Ezt rendelet is szabályozza és nem háziorvosi kompetencia. Ezzel nyilván nehéz tisztába lenni, ha az államtitkárnak még a szakvizsgáig sem sikerült eljutnia.

„Az ügyeleti szolgálat a háziorvosoknak a sürgős – a következő rendelési időig nem halasztható – orvosi tevékenységek elvégzése céljából szervezett szolgálata.”

Másodszor is, az meglehetősen furcsa, ha valakit munkaszerződés aláírására köteleznek, azt úgy hívják kényszerítés Btk 195. §, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Munkaszerződés nélkül, meg ugye semmis a jogviszony ( „44. § A munkaszerződést írásba kell foglalni.Az írásba foglalás elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló – a munkába lépést követő harminc napon belül – hivatkozhat.” MT 44. §.), hiába is hivatkozik a kisispán arra, hogy a „a háziorvosok ügyeleti feladatellátási kötelezettsége a jogszabály erejénél fogva – tekintet nélkül a szerződés megkötésére – fennáll”.

Munkaszerződés nélkül, nem jöhet végre jogviszony, ha nincs jogviszony, akkor meg milyen új kötelezettsége lehetne a háziorvosnak?

Nem véletlenül mondta Lenin is tanulni, tanulni, tanulni, aztán tanácselnökösködni, Excel táblákat értelmezni!”

Emlékeztetőül

Márciustól állnak át Győr-Moson-Sopron vármegyében állnak új ügyeleti rendre.

Sürgősségi ügyelet Győrben, Csornán, Mosonmagyaróváron és Sopronban lesz, ahová szükség esetén este 10 és reggel 8 között lehet menni hétköznap. Hétvégén és ünnepnapokon 8-14 óra között működik a háziorvosi ügyelet az előbb felsorolt hat helyszínen. A gyermek-ügyeleti ellátást a győri kórház végzi, munkaszüneti napokon a Soproni Kórház is beszáll.

Az év alighanem legpökhendibb hangvételű sajtótájékoztatója

Takács Péter az orvoskamara szombati országos küldöttgyűlésére reagáló vasárnapi, fővárosi sajtótájékoztatóján kijelentette:

“ez felelőtlenség, ami nemcsak a háziorvosokkal “szúr ki”, hanem a betegbiztonságot is veszélyezteti.”

Majd arra kérte a kamarát, hogy:

“ettől a felelőtlenségtől és a tendenciózus csúsztatásoktól a későbbiekben tartózkodjon”.

Az államtitkár rögzítette, hogy BM-nek és az egészségügyi kormányzatnak nem az orvostársadalommal és nem az egészségügyi dolgozókkal van konfliktusa, hanem az kizárólag az orvosi kamarával. Megjegyezte: az elmúlt időszakban a kormányzat “minden törekvése” ellenére nem jön létre partnerség a MOK-kal, és cáfolta, hogy az ágazatvezetés nem egyeztet a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel. Több alkalommal is egyeztettek a MOK-kal, a szakszervezetekkel, tudományos társaságokkal és a Magyar Tudományos Akadémiával – sorolta, kiemelve:

“folyamatos és élő párbeszédre törekedtünk”.

Ez váltotta ki a kormány dühödt reakcióját

“A magyar orvosok és szakdolgozók évtizedek óta vállalnak szabadidejük terhére önkéntes ügyeleteket és műszakokat, hogy a betegek valahogy ellátáshoz jussanak. A hivatástudatunk azonban önmagában nem tudja az állam helyett a jó minőségű gyógyítás feltételeit megteremteni.”

-húzta alá álláspontjukat Kincses Gyula, a MOK elnöke, azon a kamarai ülésen ami úgy feldühítette a BM-et, hogy szinte azonnal összehívta a rendkívüli sajtótájékoztatót.

Nem mellesleg

„Budapest, 2023. február 5., vasárnap (OS) – Gyurcsány pártja áll az orvosi kamara döntése mögött

Gyurcsány Ferenc a hatalomért egyre gátlástalanabb szinteket lép. Gyurcsány pártja áll a Magyar Orvosi Kamara döntése mögött. Miután a dollárbaloldal újra és újra elbukik a választásokon, egyre agresszívabb akciókkal próbálkozik: Brüsszelben a Magyarországnak járó uniós források kifizetését akarják megakadályozni, kihasználják a pedagógusokat és most már a betegek orvosi ellátását akarják megakadályozni. Túlmegy minden határon, hogy Gyurcsány emberei a magyar orvosokat arra próbálják rávenni, hogy ne lássák el a betegeket, és ezzel a magyar emberek egészségét és az életét veszélyeztessék. A baloldal már a választási kampányban is elárulta, hogy erre készül. Szó szerint ezt mondták: “Ha egyszer az összes tanár azt mondaná, hogy sztrájkolunk és nem megyünk be, akkor Orbán Viktort térdre lehetne kényszeríteni, ha az orvosok mondanák ugyanezt, megszűnik az egészségügy.” Gyurcsányékat csak a hatalom megszerzés érdekli, nem az orvosok és nem a betegek. A magyar orvosok többszörösét keresik annak, mint Gyurcsányék idején, éppen ezekben a napokban érkezik az emelt bérük és az orvosi béremelés folytatódik.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Kiadó: Fidesz”

Szerző