Connect with us

Blogbazár

Kisnyugdíjasunk kitálal: minket időseket kérem megint megaláztak és kiforgattak. Aki mást mond, vagy ír az éljen meg a mi nyugdíjunkból!

Lakótárs kereső-nyugdíjasoknak - Dömsödi Gábor ötlete nyomán
Megosztás

Akinek átutalással jön már kedden “örvendezhetnek” ha éppen van kedvük. Nekem nincs miért örvendeznem, mert megalázó és bosszantó amit csinálnak már hosszú évek óta. Lázár megmondta: mindenki annyit ér amennyit kapirgált.

Mi nyugdíjasok nem kapirgáltunk hanem dolgoztunk!

Nézzük miért is kevés a nyugdíja sokaknak mert ugye ez az első, amit a nyugdíjasok megkapnak, hogy biztosan nem fizettél elég járadékot, vagy nem dolgoztál eleget. Nos ez nagyon nem így van. Először is: azok akik 1989 előtt mentek nyugdíjba ŐK hiába dolgozták le az életüket becsületesen kiestek a bérbruttósításból. A mai fiatalok nem is tudják mi volt az és milyen jelentőséggel bírt.

Anno alacsonyak voltak a bérek az után adóztunk becsületesen kivételek csak a “szabadúszók” voltak. Általában a művészvilágból, vagy a nagyon kevés magánvállalkozásnak volt akkor lehetősége kibújni az tisztességes adózás alól .

Mi nem zsebbe kaptuk a fizetésünket hanem borítékba és adózva

Szóval a mi korosztályunknak nagyon kevés a nyugdíja ez okból. Majd jönnek a rokkantak. Ők vagy kevés munkaidővel rendelkeznek, korán betegek lettek s most nem a kevés csalóra gondolok, nos az Ő rokkant nyugdíjuk ma már járadékuk szintén kevés. Ők azok, akiket plusz sújtott a 2012. évtől a felülvizsgálati rendszer megváltoztatása akik egyik napról a másikra lettek átsorolva és kaptak fél vagy negyed járandóságot a nyugdíjuk helyett,

De nézzük ezt a “hatalmas” nyugdíj kiegészítést és prémiumot

80000 Ft nyugdíjtól jár 22000 forint prémium. Hurrá mondaná az ember ha éppen kedve lenne. Mert ugye januárban kaptunk 2,7 % nyugdíjemelést aztán meglódult az infláció mentek fel az élelmiszeráraktól kezdve minden,a pénz vásárló értéke meg ment le. Akik megállapítják a nyugdíjas kosarat fogalmuk sincs arról miből és mire kell költenie egy nyugdíjas idős embernek. A gyógyszerek a rezsi után a legnagyobb kiadásunk.

A rizsacsökkentésnek hála semmi sem lett olcsóbb. A gáz ára emelkedett – lásd téli ár és nyári ár -, a fa és a szén ára csak az elmúlt 3 évben a 3 x-a nőtt. Már a kisnyugdíjas nem tudja fűteni az egész otthonát pedig azzal spórolhatna a legtöbbet. Áttértünk az egy helyiség fűtve aztán ott főzünk, alszunk, élünk.

Ilyen a II. világháború óta nem volt kis hazánkban

De mi ebben a fene nagy gazdasági felemelkedésben megfagyhatunk, éhezhetünk. A gyógyszereinkkel sakkozunk. Az ember kezébe nyomják a szükséges receptjeit aztán áll a gyógyszertár előtt és gondolkozik mit merjen kiváltani mi tartja életbe még. Mert mi már se nem veszünk vitamint de nem is eszünk. Nem futja rá. Így marad a vérnyomáscsökkentő, szívgyógyszer és pár nélkülözhetetlen más nyavalyára való amitől talán néha kevésbé fáj itt-ott. Na de folytassuk csak szóval ez volt a prémium. Nem épül be a nyugdíjadba egy évben egyszer adható és megalázóan kevés.

Lássuk a nyugdíj kiegészítést

Nem megyek bele miért is találták ki és hogyan lényeg nagyon vigyáznak arra, hogy 1 %-l nehogy több jöjjön ki mert akkor már kénytelenek lennének bele építeni a következő év nyugdíjalapjába. Így idén 0,7 % lett értsed a havi nyugdíjad 0,7 %-a! Lássuk be kérem az nagyon komoly pénz lenne ha nem 2,8 hanem 3,8 %-s nyugdíjemelést kapnánk 2020. januárjában. Arra nem futja az dübörgő gazdaságban. Másra igen, sport létesítményekre semmi sem elég. Éppen tegnap hallom már nem csak atlétikai világbajnokságot rendezünk hanem Budapesten akkor vidéken és jöhet a motorGP pálya is valahol Debrecen környékén. Hát arra is baromi nagy igény lesz.

A nyugdíjas kérem szépen előlegez az államnak minden évben

Nem tud sztrájkolni mint a dolgozók akiknek van lehetőségük magasabb bért kisajtolni a munkaadójuktól. Nekünk semmi esélyünk mert nincs érdek képviseletünk. Ne mondják, hogy ott a nyugdíjas tanács akiket a kormány választott és talán fizetnek is nekik, hogy rábólintsanak erre a szemétségre. A munkavállalóktól nem sajnáljuk! Harcoljanak Ők el tudják érni, hogy 8 – 20 %-s béremelést kapjanak évente + cafetériákat. Mi semmit sem tudunk tenni csak keserű szájjal nézzük, hogyan aláznak meg minden évben 2010 óta folyamatosan.

Ilyen megosztásban vannak a nyugdíjasok:

  • 17 777-en 28 500 forint alatti ellátásban részesülnek,
  • 28 981-en 28 500 és 49 999 forint között,
  • 532 803-an 50 ezer és 99 999 között,
  • 809 879-en 100 ezer és 149 999 között,
  • 373 958-an 150 ezer és 199 999 között,
  • 220 301-en 200 ezer és 299 999 forint között,
  • 31 762-en 300 ezer és 399 999 között,
  • 4998-an 400 ezer és 499 999 között,
  • 1373-an 500 ezer és 999 999 között,
  • 23-an 1 millió és 1 999 999 közötti összeget kapnak,
  • 9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.

Néhány példa, ki mennyit kap összesen:

28500 Ft-l 10232 forint ez jó esetben 2-3 doboz gyógyszer ára vagy 1 q szén esetleg 1,5 q fa 100000 Ft-l 30400 forint ez sem elég mondjuk 7,5 mázsa fára, vagy 1 havi kislakás gázfűtésének az ára 200000 Ft-l 38800 forint az már több mint az “átlag” nyugdíj ömlesztett szénből szállítás nélkül 5,5 q elég 500000 Ft-l 64000 forint majdnem megegyezik egy közmunkás havi bérével 1373 fő jogosult erre az összegre vagy többre. 1.389440 nyugdíjasnak nem jut több 10232 – 38800 forintnál több pénzre. Tessék mondani nem szégyenlik magukat?

Ennyit érünk mi kisnyugdíjasok akik felépítettük az országot,

akiknek a pénzén tanulhattak, akik kórházakat és lakásokat építettünk, akik élelmiszereket állítottunk elő, akik a földeken dolgoztunk?

Önök ott a Parlamentben mit tettek le az elmúlt 10 éveben az ország asztalára azonkívül, hogy rendszeresen a csillagos égig emelgették folyamatosan a fizetésüket és megjutalmazták magukat különböző plusz juttatásokkal ?

Nos, elmondom

Eladták azt is ami még maradt vagy éppen megvették maguknak. Legyen az föld vagy éppen kastély, esetleg valami jó kis hasznot hozó üzem. Vagy a kapitalizmus nevében átjátszották a közben agyon szidott multiknak akik azért még viszonylag a legjobban fizetik a magyar dolgozókat. Mert az úgy nevezett állami cégeknél mind ez nem mondható el. Mi nem kérünk a mélynyomásos papír alapú megbecsüljük a nyugdíjasokat, a szép korúakat.

Mi csak annyit kérünk még élünk tisztességes megélhetést kapjunk. Ne kelljen fáznunk, éheznünk! S ha már ilyen végtelenül tisztességtelen és becstelen kormánnyal sújtott Bennünket öregségünkre a sors lenne még egy kérésem Önökhöz kedves újságírók! Ne olyan címeket adjanak, hogy örömködjenek a nyugdíjasok milyen jó és mennyit kapunk mert kérem lássák be ez nem igaz.

Minket időseket kérem megint megaláztak és kiforgattak aki mást mond vagy ír az éljen meg a mi nyugdíjunkból!

Jön a szeretet ünnepe lassan és ennyi pénzből közel 1,4 millió nyugdíjasnak még a karácsonyi ajándékra sem fogja futni . Mert ahol unokával vagy unokákkal áldotta meg a sors az embert ott Ők tudják egy olcsó játék is több ezer forintba kerül a fára és az asztalra valóról nem is beszélek.

Szerző

11 hozzászólás

11 Comments

  1. HAJDU ILONA

    2019.11.11 16:26 at 16:26

    MINDEN SZAVA SZÁZSZOROSAN IGAZ!!!!!!!!

  2. Margo

    2019.11.12 07:59 at 07:59

    Egyoldalú

  3. Margo

    2019.11.12 08:01 at 08:01

    Nem nézett utána annak amit írt

  4. Rosta Ágnes

    2019.11.12 09:13 at 09:13

    KEDVES MARGÓ! VÁROM A MÁSIK OLDALI MEGKÖZELÍTÉSÉT. MINEK NEM NÉZTEM UTÁNA?

  5. címzetes

    2019.11.13 08:27 at 08:27

    Margo! Ennyire hülye picsa nem lehetsz!

  6. Margo

    2019.11.14 13:19 at 13:19

    Kedves Ágnes!1988 előtt 1991-ig nem volt nyugdíjjárulék csak 10%TB.Az SZJA-t 1988 ban vezették be és 60%volt a plafon.Aki 1989-ben ment nyugdíjba az ma 84 éves és nincsenek túl sokan sajnos.54 éves korukban el tudtak menni nyugdíjba.Nem beszélve a rendszerváltás utáni /fináncok,katona tisztek és rendőrök tízezreiről,akik 20 év szolgálati idővel 40 éves korukban 100% nyugdíjjal mentek el.Ők ma 70 évesek.Melyik kicsi szegény ország tudja ezt kigazdálkodni rajtunk kívül?Valamint a 2000-es évek elején a fél ország le rokkantosította magát,tisztelet a kivételnek.Majd elmentek feketén dolgozni.Most meg sírunk.

  7. Baby

    2019.11.14 13:40 at 13:40

    Most 65 év a nyugdíj korhatár,és emelni fogják!A munka világából mehetsz temetőbe!A nyugdíjas éveket nem kell élvezni.

  8. Burkus

    2019.11.14 15:30 at 15:30

    Nyögjük a szocializmus „jó világát”

  9. Rosta Ágnes

    2019.11.15 12:55 at 12:55

    KEDVES MARGÓ! ELNÉZÉST A NAGY BETŰKÉRT ÉN ÍGY SZOKTAM ÍRNI MERT LÁTÁSSÉRÜLT VAGYOK. CSAK ÁTSZOKTÁK ÍRNI KISBETŰKKEL AZ ÍRÁSAIMAT A SZERKESZTŐK. DE EZ AZT HISZEM LÉNYEGTELEN IS. A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN IS VOLT JÁRULÉK FIZETÉS. A NYUGDÍJAT ÚGY SZÁMOLTÁK, HOGY JÁRULÉK KÉSŐBB TB. + LETÖLTÖTT MUNKAVISZONY. 1975-N JÖTT A NYUGDÍJREFORM. ROSSZUL TUDJA KEDVES NŐK 55 A FÉRFIAK 60 ÉVES KOR UTÁN MEHETTEK NYUGDÍJBA. KIVÉTEL A FEGYVERESTESTÜLETEK TAGJAINÁL VOLT ABBAN AZ ESETBEN HA TÉNYLEGESEN FEGYVERES SZOLGÁLATOT LÁTTAK EL. 25 ÉV UTÁN MEHETTEK NYUGDÍJBA. MINT AHOGYAN MINDEN MÁS VESZÉLYES MUNKAKÖRBEN DOLGOZÓ LÁSD. BÁNYÁSZ, VEGYIPARI SZAKMUNKÁS, VAGY ÉPPEN TÁNCMŰVÉSZ. ŐK ELŐBB MEHETTEK EL. SAJÁT TAPASZTALATBÓL ÍRTAM AMIT OLVASOTT ÉN 1988. ÓTA VAGYOK ÖREGSÉGI NYUGDÍJAS. KIEMELT NYUGDÍJAM VOLT 3640 FORINT! AZ AKKOR NAGY PÉNZ VOLT. UTÁNA JÖTT A BÉR BRUTTÓSÍTÁS ÉS VEZETTÉK BE A SZJA. MEGJEGYZEM SEM A FEGYVERES TESTÜLETEK DOLGOZÓI SEM MÁS NEM MEHETETT EL 100 %-S NYUGDÍJBA. EZ EGY NAGY KAMU. AZ IS ERŐS TÚLZÁS, HOGY A FÉL ORSZÁG ROKKANTOSÍTOTTA MAGÁT. TÉNY SAJNOS SOKAN VISSZAÉLTEK VELE DE EZ ÁLTALÁBAN MÉG KÖZVETLENÜL A RENDSZERVÁLTÁSNÁL TÖRTÉNT. MIKOR A GYÁRAK MEGSZŰNTEK ÉS A MUNKASZÁLLÓKAT FELSZÁMOLTÁK. SAJNOS AKKOR SOKAN NEM TUDTAK ELHELYEZKEDNI. VAGY SEGÉLYBE „MENEKÜLTEK” VAGY ROKKANTAK LETTEK. DE INKÁBB A SEGÉLYT VÁLASZTOTTÁK.MELLETTE PEDIG AKINEK LEHETŐSÉGE VOLT BIZONY MENT FEKETÉN DOLGOZNI. EZ MA PICIT MÓDOSULT. MA BE VANNAK JELENTVE 4-6 ÓRÁSRA ÉS A TÖBBIT KAPJÁK FEKETÉN ZSEBBE. 🙁 TEHÁT SOK OKA VAN ANNAK, HOGY MA TÖBB MINT FÉL MILLIÓ EMBER ÉL 50 EZER – 99999 Ft KÖZÖTTI NYUGDÍJBÓL. DE MINDENKI NYUGODJON MEG MI MÁR NEM SOKÁIG ÉLÜNK.

  10. Margo

    2019.11.16 09:06 at 09:06

    Kedves Ágnes!Írok egy konkrét példát:egy távoli rokonom,bizonyos Péter bácsi,aki ma 90 éves hál’Istennek kitűnő egészségnek örvend,az udvaron futva közlekedik,szellemileg teljesen friss, 50 éves korában 1979-ben vonult nyugdíjba.A nyugdíja 260.000,-Ft.Ő is fegyveres testületnél szolgált ,és nem vezető beosztásban. A 70 éves veje 80.000 Ft nyugdíjat kap,a 65 éves lánya pedig 70.000-et.Ők egy háztartásban élnek.Ha Péter bácsi meghal gyakorlatilag megélhetési problémáik lesznek.DE egész életükben olyan munkát csináltak ahol nem nagyon adóztak és kevés járulékot fizettek.Ami ezáltal a zsebükben maradt azt nevetve felélték.Most mindenki hibás,hogy kevés a nyugdíjuk,csak ők nem. Remélem Péter bácsi megéri a 100 évet és együtt ünnepelhetünk.

  11. Burkus

    2019.11.16 10:51 at 10:51

    Persze,hogy mindenki hibás!De főleg Orbán Viktor!Ja a sült galambok nem repkednek már!Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa,tartja a mondás.Ha elkurtad viseld a következményeit.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük