Connect with us

Sport

Kiss Márkó és Szeifert Áron a legjobb tizenegyes rúgó az országban!

Megosztás

Az idei, II. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság az egyik legnagyobb hazai közösségi futball-eseménysorozattá nőtte ki magát.

tizenegyes
Megosztás

Kiderült, hogy kik az ország legjobb tizenegyesrúgói: 5 hónap, közel 100 helyszín és több mint 10 000 rúgás után a II. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságot a felnőtteknél Kiss Márkó, a junioroknál Szeifert Áron nyerte!

A Pénzügyőr Kőér utcai Sporttelepén az utolsó selejtezővel folytatódott a sorozat, amit délutánaz elődöntős szakasz követett

A két kategória döntősei pedig este, a Budapest Honvéd–Mezőkövesd NBI-es mérkőzés keretében küzdhettek meg a fődíjakért, ami a felnőtteknél 1 000 000, a gyermekeknél 100 000 forint volt.

Az idei, II. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság az egyik legnagyobb hazai közösségi futball-eseménysorozattá nőtte ki magát: május 12-én a Margitszigeti Atlétikai Centrumban vette kezdetét, több mint öt hónappal később pedig Kispesten, a Bozsik Arénában ért véget.

Minden nevezőnek a lakhelyéhez képest 50 kilométeren belül volt lehetősége selejtezőn részt venni, továbbá az első körben hibázók esélyt kaptak, hogy pótselejtezőn továbbjussanak.

A legidősebb nevező a 69 éves Jeges József volt, a legtávolabbról pedig Kőrösi Zsanett érkezett, aki Londonból utazott haza a martonvásári selejtezőre.

A sorozat fővédnök a magyar válogatottsági rekorder, a nemzeti csapatban 108 alkalommal pályára lépő egykori kiváló kapus, Király Gábor volt, aki nemcsak szakmai háttértudásával támogatta a rendezvényt, hiszen az ő nemzetközi kapusiskolájának növendékei védtek az elődöntőben és döntőben is.

tizenegyes

A két kategória döntősei pedig este, a Budapest Honvéd–Mezőkövesd NBI-es mérkőzés keretében küzdhettek meg a fődíjakért, ami a felnőtteknél 1 000 000, a gyermekeknél 100 000 forint volt.

A II. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságban nemcsak félprofik és amatőrök, hanem volt válogatott játékosok is részt vettek: a sztárselejtezőben például Egressy Gábor, Kabát Péter, Szanyó Károly, Wukovics László is farkasszemet nézett Király Gábor tanítványaival.

A hivatalos versenyben aztán a 6-14 éves korosztályban Ásványi Levente, Szeifert Áron,Tóth Olivér és Varga Áronjutott a legjobb négybe, közülük az Egerszalókon rendezett selejtezőből induló 13 éves Szeifert és a korábban Tápiószentmártonban kezdő, 12 esztendős Tóth vehetett részt a Bozsik Arénában tartott fináléban.

Az öt-öt rúgásból álló párbajban a Barcelona-drukker Szeifert kerekedett felül: övé lett a 100000 forintos fődíj, míg a Nyíregyházának drukkoló Tóth Olivér 50 000 forinttal vigasztalódhatott.

tizenegyes

„Az edzőm szólt, hogy van ilyen lehetőség – nyilatkozta a junioroknál győztes Szeifert Áron. –
Nem gyakoroltam külön, kipróbáltam, hátha… Azt még nem tudom, mihez kezdek a nyereményemmel,még eldöntöm.”

A felnőtteknél Kiss Márkó, Rikkers Péter, Vágó András és Zsédely Zsombor alkotta a legjobb négy mezőnyét, amelyből a Hódmezővásárhelyről induló Kiss Márkó és Zsédely jutott a fináléba.

Végül a Bozsik Arénában a Honvéd-tábor előtti kapura rúgott öt-öt tizenegyesből a Real Madridnak szorító Kiss Márkó értékesített többet, a finálét követően tehát ő vehette át tehát az 1 000 000 forintos kartoncsekket, míg az FK Szegedhez tartozó (és az esemény miatt az aktuális bajnokit elmulasztó) Zsédely 200 000forintot vihetett haza.

tizenegyes

„Egy barátom győzködött, hogy mindenképp nevezzünk be, úgyhogy rendkívül hálás vagyok neki, mert egyedül nem hiszem, hogy belevágtam volna – mondta a felnőtt győztes, Kiss Márkó. – Régebben a Szeol SC-ben játszottunk együtt Szegeden, manapság egy kispályás csapatunk van, onnan jött az ihlet.cKét-három hónapja volt a selejtezőtornánk, és nagyon nagy élmény volt eljutni idáig. Összesen két tizenegyest hibáztam, az elsőt még Hódmezővásárhelyen a továbbjutásról döntő párharcban, amit olyan sokáig rúgtunk, hogy már szóltak, váltsunk a rosszabbik lábunkra… A másodikat pedig már a Bozsik Arénában hagytam ki, de szerencsére így is sikerült nyerni.”

VK – SPORT

Szerző