Connect with us

Állati

Kitalálják, hogy kinek rimánkodik a Fidesz?

Kitalálják, hogy kinek rimánkodik a Fidesz?
Megosztás

A Spinoza Színházban Rangos Katalin vendége volt Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Ahogy Vona Gábor ugyan abban a székben, Karácsony is mondott erős kijelentéseket a Fidesz és közte lévő kapcsolatról, Botkáról, Gyurcsányról, szóval 2018 Magyarországáról.

Térden állva könyörög a Fidesz

Első körben a kérdező a megpuccsolt MSZP-elnökről faggatta. Karácsony elmondta, hogy nem tartotta helyesnek Botka szövetségi politikáját, és itt kifejezetten Gyurcsány Ferenccel és a DK-val való kapcsolatára gondolt.

a 2006. október 23-i rendőri túlkapások és annak kezelése politikai hiba volt, a rendőrök nem jártak el helyesen, de ettől függetlenül nincs értelme olyan összefogásnak, amiben nincs benne Gyurcsány és a DK.

A puccsal kapcsolatban elmondta, hogy

Sem helyesnek, sem taktikusnak nem gondoltam (…) az ellenzéki szavazók nem azt szeretik, aki megbontja a békét, hanem azt, aki építi. (…) Botka nem hozta a számokat a felmérések szerint, de ezt nem úgy értelmezte, hogy csökkent a népszerűsége, hanem egyszerűen nem tartotta valós számoknak.

Pártja és az MSZP összefogásáról azt tartja, hogy

„a Párbeszéd próbált mindenkivel mindenféle szövetségek kötni, de ketten maradtunk az MSZP-vel. Az állampolgárok 89 százaléka közös listát szeretne, és ezt jelenleg csak ez a két párt képviseli”

A jobbikról is beszélt, szerinte:

 „Ha Vona Gábor még 20 évig azt mondja, amit most, akkor elhiszem neki, hogy komolyan is gondolja. Addig viszont nem.”

Az Állami Számvevőszék döntését felháborítónak nevezte, de ettől függetlenül fontosnak tartotta kihangsúlyozni Simicska Lajos szerepét és a lopott vagyonát a párt mögött.

Amikor a Fideszre terelődött a szó, vált igazán érdekessé a mondandó:

„Öt éven keresztül tudnám mesélni, hogyan könyörögnek nekem a fideszesek, hogy nehogy kétharmaduk legyen megint, mert akkor mindennek vége”

Karácsony a beszélgetést azzal zárta, hogy szerinte nem szabad arra berendezkedni, hogy a Fidesz kétharmados többségének gátja is jónak számít.

Ha a választásokon nem lesz többsége a Fidesznek, akkor onnantól másik országban fogunk élni, és ennek a mostani rendszernek másnap vége lesz.

Minapi probléma és idevág, hogy Csepelen Az Együtt és az MSZP is köti az ebet a karóhoz jelölt-ügyben. Ezzel kapcsolatban Zugló első embere visszafogottan annyit mondott, hogy

dolgom azon, hogy ez a konfliktus megoldódjon, mert pont így lehet elveszíteni körzeteket

A róla készített kiszivárogtatott felvétellel kapcsolatban úgy érzi:

hálás vagyok, hogy kiszivárgott ez a hangfelvétel, mert legalább az emberek látják, hogy Orbán Viktort nem egy Orbán Viktor 2 szeretné leváltani.

Az egyetlen megoldást az összefogásban látja:

az egyetlen valódi opció a kormányváltásra. (…) ha az LMP hajlandó lenne összefogni, akkor az első pillanatban lemondanék a miniszterelnök-jelöltségéről Szél Bernadett javára, de ugyanolyan boldogan mondom vissza az indulást bárki esetében, ha a többi párttal sikerül megegyezni.

Karácsony Gergely for president?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük