Connect with us

Kerítésen innen

Kíváncsi a választás másnapjára? – itt vannak az eredmények!

valasztas-hir
Megosztás

Kit ne érdekelne, hogy április 9-én milyen hangulatban ébred Magyarország? A b1blog.hu jóvoltából időutazáson vehetünk részt, ami számba veszi a lehetséges négy variációt.

 Négyszeres „vagy”

1, Újra kétharmaddal nyer a Fidesz

A portál elemzői szerint ennek a lehetőségre nem érdemes nagy odds-al fogadni, hiszen

Az ellenzéki összefogás, ha csak korlátozottan is valósul meg – praktikusan a koordinált visszalépésekkel –, akkor is képes megakadályozni a Fidesz újabb, mindent elsöprő győzelmét. A közvélemény-kutatások adatai szerint a kormánypárt érdemben nem volt képes növelni szavazói számát, a biztos Fidesz-szavazók ma is 2,2-2,5 millió között vannak. Ez a szám akkor lenne elegendő a kétharmad visszaszerzéséhez, ha nagyon alacsony részvétel mellett folyna a választás. Erre azonban lényegében semmi esély sincs már.

Az, hogy ebben az esetben mit terveznek Orbán és a fiúk, nyilvánvalóvá tette a vezér március 15-i beszédében. Kétharmad esetén kormánykritikus civil szervezetek, médiumok egy éven belül lehúzhatnák a rolót.

2, Egyszerű többséget szerez a Fidesz

Ezt a variácót tartják az elemzők és a magánemberek is a legvalószínűbb lehetőségnek.

Az eredmény alig különbözne a kétharmados többség megszerzésétől. Az állampárt már ebben a ciklusban is egyértelművé tette: ha számára fontos ügyről van szó, nem ragaszkodik ahhoz, hogy a jogalkotás törvényes legyen. Gond nélkül tol át kétharmados többséget igénylő szabályozást feles többséggel. A NER működik, a finomításához – vagyis a kritikus hangok totális elfojtásához – elég lesz a feles többség is.

3, Nyer a Fidesz, nem tud egyedül kormányt alakítani

Erre az eshetőségre is sokan szavaznak, mivel a Fidesz őrületes aktivizáló rohama nem csak a hívőket hozza stresszes állapotba, az ellenzékieknél is beindul a „csak azért is” feeling.

Az eredmény pedig egy győztes, de kormányzásra képtelen Fidesz frakció, miközben az ellenzéki oldal legalább négy, kisebb frakcióból áll majd.

Jelenleg minden parlamenti bejutásra lehetőséget látó párt tagadja, hogy hajlandó lenne a Fidesszel összebútorozni, de láttunk már csodát! Így múlt ki a Torgyán doktor által vezérelt FKGP és így lett láthatatlanná a szebb napokat látott KDNP is.

Alapvetően mindegy is, melyik párt – vagy időleges pártszövetség – próbálkozna a kormányzással, mindenképp szüksége lenne a teljes ellenzéki támogatásra. A Jobbikkal azonban a baloldali pártok nem fognak közös kormányt alakítani – és ez visszafelé is igaz. A megoldás: olyan kisebbségi kormány, amelyet – ez a legvalószínűbb – a Jobbik támogatna kívülről.

4, Az ellenzék szerez kétharmados többséget

Ez a legesélytelenebb, ám mégis variáció.

Ez az eredmény is kényszerkoalíciót szülne, még akkor is, ha valamelyik homogénebb ellenzéki csoportosulás kormányt tudna alakítani. A kétharmados többség ugyanis lehetőséget teremtene a NER teljes lebontására, ám ehhez az oldalak közötti folyamatos párbeszédre és kompromisszumokra lenne szükség. Jelen pillanatban a szavak szintjén erre minden oldal nyitott – ám a hatalom közelsége könnyen elfelejteti a tegnapi szándékokat.

A Fidesz könnyen leváltható lenne az átírt választási törvény nélkül

A „választás” paradoxona

Forrás: b1.blog.hu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük