Connect with us

Kiemelt hírek

Kivégzés —  amerikai tragédia, és nálunk?

kivégzés
Megosztás

A harmadik szövetségi halálos ítéletet hajtották végre a héten az Egyesült Államokban.  Az USA talán az az ország amelynek törvényhozása(i) a legellentmondásosabb módon áll hozzá a halálos a kivégzés, mint végleges büntetés  kiszabásához és végrehajtásához.

A legtöbb kivégzés ezekben az országokban volt (2017):

  • 1. Kína – ismeretlen (ezer felett lehet)
  • 2. Irán – min 507
  • 3. Szaúd-Arábia – 146
  • 4. Irak – 125
  • 5. Pakisztán – 60
  • 6. Egyiptom – 35
  • 7. USA – 23

(Forrás: Pervenimus blog)

Halál a tűhegy végén

Az 52 éves Dustin Lee Honkent 2004-ben ítélték halálra, mert ő és a barátnője 1993-ban meggyilkoltak öt embert a középnyugati Iowa államban. Honken az iowai kábítószermaffia vezetője volt. A vádirat szerint egy amfetaminszállítmány átvételének öt szemtanúját gyilkolta meg.
Az ítélet végrehajtását tudató közleményében Kerri Kupec, az igazságügyi tárca szóvivője leszögezte:

„csaknem három évtizeddel azt követően, hogy hidegvérrel véget vetett öt ember, köztük két kislány életének, csupán azért, hogy önmagát és bűnszervezetét védje, Honken végre szembenézett az igazságszolgáltatással”.

Mark Bennett nyugalmazott bíró, aki annakidején Honken ügyében ítélkezett, korábban úgy nyilatkozott: mindig ellenezte a halálbüntetést, de ha van valaki, aki megérdemli, akkor az Dustin Lee Honken.
Honken tettestársát, Angela Johnsont szintén halálra ítélték, de Bennett bíró később életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta az ítéletet.
A héten Honken volt a harmadik bűnöző, akit szövetségi bíróság által hozott halálos ítélet után kivégeztek. Kedden a szintén gyilkosságért elítélt Daniel Lewis Lee-n, csütörtökön pedig Wesley Ira Purkey-n hajtották végre az ítéletet. Lee és Purkey szintén bestiális gyilkosságot követett el. Mindhármukat Indianában és méreginjekcióval végezték ki.

A kérdés, nem az igen vagy nem, hanem, a hogyan

Az amerikai igazságügyi miniszter, William Barr tavaly jelentette be, hogy az igazságügyi minisztérium ismét megkezdi a szövetségi bíróságok által kiszabott halálos ítéletek végrehajtását. Ezt a szövetségi kormányzat még 2003-ban állította le a végrehajtás módja miatti vitára hivatkozva. A 2003-as döntés azonban csakis a szövetségi bíróságok ítéleteire vonatkozott, az egyes amerikai tagállamokban változatlanul végrehajtották a helyi bíróságok halálos ítéleteit.

Magyarország

Nálunk 1988 július 14-én volt az utolsó kivégzés.  Az elítélt egy bizonyos Vadász Ernő volt, akit gyilkosságért ítéltek halálra. Két évvel később, 1990-ben Magyarország is eltörölte ezt a büntetési módot, mégpedig azért, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta. Jelenleg az Európai Unió összes tagállama számára tiltja a halálbüntetés bevezetését és alkalmazását, mégpedig az Alapjogi Chartára hivatkozva.”

kivégzés

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük