Connect with us

Kerítésen innen

Kivonnák az egyházakat a közbeszerzési kötelezettség alól

Megosztás

Aggályosnak tartja a Transparency International a közbeszerzési törvény készülő módosítását, amely kivonná az egyházakat a jogszabály hatálya alól.

Megosztás

Aggályosnak tartja a Transparency International a közbeszerzési törvény készülő módosítását, amely a szervezet értelmezése szerint kivonná az egyházakat a jogszabály hatálya alól – derül ki abból a nyílt levélből, amelyet a TI írt Gulyás Gergelynek, Bánki Eriknek, Z. Kárpát Dánielnek és Hende Csabának (mindegyikük valamilyen törvényhozásban betöltött pozíciója miatt érintett az ügyben). 

Az uniós jog tiltja

A Transparencynek a tervezet 2. paragrafusával van problémája, amely kivenné a támogatásból megvalósuló beszerzések közbeszerzési kötelezettségének köréből az egyházi jogi személyek beszerzéseit. A korrupcióellenes szervezet nyílt levelében felhívja a figyelmet az Európai Unió Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a tisztán vallási tevékenységeket kivéve az egyház tevékenységei is gazdasági tevékenységnek minősülnek, ezért ezekre is vonatkozik az Európai Unió közbeszerzési, versenyjogi, állami támogatási, és egyéb joganyaga.

Korrupciós fertőzöttség

Ha például valamely egyházi jogi személy sportkomplexumot tervez megvalósítani állami vagy európai uniós támogatásból, vagyis közpénzből – írja a Transparency –, az ugyanúgy közbeszerzés-köteles, mint bármely más beruházó szervezet esetében. Szerintük emiatt ebben a formában a törvényjavaslat nem felel meg az európai uniós jognak.

A szervezet szerint további baj a 2. paragrafussal, hogy építési beruházások esetében a közbeszerzési küszöbértéket 40 millió forintról 300 millió forintra emelné. „Magyarország súlyos korrupciós kitettségére és a közbeszerzések közismerten kimagasló korrupciós fertőzöttségére tekintettel” szerintük ez további súlyos korrupciós kockázatokat rejt magában, ezért az emelés kihagyását javasolják a módosítóból.

Forrás: Index

Kapcsolódó

Gyanúsak a magyar közbeszerzések

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük